1969. szeptember 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
294
ü, I i bevett bevétel megtervezése látszik továbbra is indokoltnak. Figyelemmel azonban arra, hogy a K2TI részére dolgozd iparosok az adójukat a tervezést követően megjelent rendeltet alapján a lakóhely szerint illetékes kerületi tanácshoz fizetik /eddig az V, kerülethez folyt be/, ez az érintett kerületek korábbi adóbevételi tervszámait módosítja. Ez természetesen befolyásolja a kerületek részére korábban megszabott tan esi hozzájárulás összegét is. Az előbbiekben De irt feezitett bevételi tervezés számos költségvetési probléma megoldását teszi lehetővé. Ugyanakkor azonban rámolni kell azzal, hogy 1970. év végán nagyösszegű bevételi többlet nem várhaté. 3. Kiadások tervezése. Az 1970. évre készített eredeti pénzügyi tervben a fenntartási költségvetés kiadási szükségleteit az 19C9-ben ellátott feladatok, az 1970, évben megvalósuló mennyiségi fejlesztések /intézmény hálózat bővítés/ figyelembevételével terveztük meg. A fenntartási költségvetés szükségletűi a már ellátott feladatok és a fejlesztések következtében belépő bővitések által behatárolttk, Az intézmények működését biztosítani kell. Ezt az eredetileg összeállított 1970, évi pénzügyi terv is lehetővé teszi, azonban változatlan összeg melle tt feszültségek állnak fenn a jelenlegi ellátási színvonalhoz képest, főleg a következő területeken: ’ - az egészségügyi ágazatban az intézmények működésében az ingatlankarbantartás, gyógyszer, szak)ed. felszerelés, textilellátás területén;- oktatás és népművelés területén az intézmények karbantartása, berendezése és felszerelése, gyermekintézmények működési feltételeinek javitása, az uj intézmények táv7 91 ! i