1969. szeptember 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
17
i- lo s/L Iparkitolepltés Az ipar arányos területi fejlesztéséről, a kitelopitési célkitűzések fokozott megvalósításának elősegítéséről és az un. III. kategóriába sorolt vállalatok, szövetkezetek kitelepítésének határidejéről az elmúlt években a Gazdasági Bizottság több határozatot hoecti'ó A végrohajtás módját illetően a 3/1967. OT-PM.sz. együttes rendelőt intézkedett, s ebben meghatározásra kerültek azok a feladatok is, amelyeket a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának koll ellátnia. A Gazdasági Bizottság összoson 1968-?o. évekre 25o millió Ft összegű un. iparkitelopitési alapot bocsátott a Fővárosi Tanács VB. rendelkezésére. A felsorolt határozatok, illetőleg jogszabály alapján a Végrehajtó Bizottság 1969. évben e témával több alkalommal foglalkozott és megfelelő határozatokat hozott. Ezek alapján az iparkitelopitési szerződések megkötésre kerültök. Az iparkitelepitési alap 197o» évi előirányzata loo millió Ft,ennek felosztása a megkötött szerződések alapján történt. Az 197o, év folyamán a lo,lo8/1969, GB,ez. határozatban foglaltak alapján ellenőrizni kell a kitelopitési tevékenység végrehajtását, és elő koll készíteni a negyedik ötéves terv iparkitelepitéseit.Ennek során f igyelenmol kell lenni arra, hogy időbelilcg előbbre kerüljenek azok 9. vállalatok, anolyok kitelepülése egészségügyi, városrendezési, stb, szempontok miatt elsődleges, és amelyeknél profil-megszünéssol, vagy profilrondezéssol a III. kategóriába sorolt tolephelyok /gyáregységek/ felsztómolhatók. Figyelemmel kell lenni továbbá a szénbányászat tervszerű termolóscsökkon- tésével kapcsolatban hozott 2oo7/1969» sz. GB. határozatnak Iparkite- lcpitgsi kérdésekkel foglalkozó rendelkezéseire, anolyok végrehajtásáért részben a Fővárosi Tanács is felelős. A j - — t —■ - t * - ##'* . 'Ü&fP