1969. június 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
204
1 ga mit akar éa mit szeretne, A Tanácsnak ezekből nagy felelősséggel ki kell vennie azokat az óhajokat, amelyek vagy pénzügyi, vagy vá- roarendozéai okokból nem teljeuithetők, és amelyeket ezért nem fogadhatunk el, libbenne i látok problémát. Elnök : A tanácuüléssel kapcsolatban kinek van még észrevétele? Bukta Jézaof: A szeptemberi tanácsülési anyagban, valamint a szeptember 3-i Végrehajtébizottsági ülés napirendjén szerepel : A honvédelmi nevelés fővárosi célkitűzései cimü anyag. Ezt ki kellene bőviteni, mert van már egyéves tapasztalat, a kerületi tanácsok Végrehajtóbizottságai is foglalkoztak ezzel a témával. Sokkal szé- leaebbkörü lenne tehát « vita, ha ennek alapján állapítanák meg, hogy milyen nehézségek mutatkoztak az első évben. Elnök : Eddig a bevezetőt vitattuk meg. Most következik a műnkaterv tanácsi programja, F a j k o a Aladárné: Általános elv, hogy minden szakigazgatási szerv kidolgozza hatás V)i munkájának gyakorlati elveit, és azokat mogerősittoti a Végrehajtóbizottaággal. Ez azután irányadó lesz az illetékes szakigazgatási szervek éa a kerületek számára, A f. évi munkatervben senki ilyen irányú igénnyel nem nevezett be. Helyesnek tartanám, ha tovább folytatnánk azt, amit tavaly megkezd tünk. Javasol m, hogy a Végreha jtóbizottság beleegyezésével si 5- lag kerüljön bele a munkatervbe ilyen téma. Jé lenne, ha valaki ön- fa kéntea felajánlást tenne ebben a vonatkozásban a saját területéről. Javasoltam Bartos elvtársnák, hogy az építésügyi hatósági területről jó volna valamilyen témát hozni, - és azt mondtu, hogy majd gondolkodik. Jé volna, ha a kezdet nem maradna folytatás nélkül. .L fö----------.—_ L ___________-5-