1969. június 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

172

« I- 3 > csupán a lakóépületek területét veszik figyelőmbe, hanom a telopszerü építé­si tcrlilcton tervezett összes ogyéb magasépítési létesitmenyekot és ezok területét /bölcsődék, iskolák, üzletházak, stb/, valamint nz építkezés be- fej czósc.után közterülotté nyilvánítandó utak, parkírozók éa perfcek terű- letét ifi* Es utcbbiórij fizetendő illctvo elszámolható ogyszori igénybové- teli dij összege azonban a lakásonkénti 2o ezor forintot nem haladhatja mog, egyszeri 5. Az igénybevételi dij mértékének meghatározása, az igénybevételre kerülő állami telkek kategóriába sorolása a hivatkozott jogszabály szerint törté­nik; oz azt jelenti, hogy a dij mértéke általában d-ölenként l,2oo Ft. Az OTP által szervezett öröklakásápitkezések az állami erőből és állami támogatással megvalósuló lakásépítkezések kategóriájába tartoznak. Állami telek igénybevétele esetén tehát - a 4/1968.ÉVM-PM-ÁH számú együttes ren­delet előírásainak megfelelően - az OTP-t is terheli az egyszeri igénybe­vételi dij. Minthogy ogyos tolkok öröklakásos beépítése a fővárosnak kü­lönleges érdeke lehot /pl. városképi föladat megoldása/, javasoljuk,hogy a főváros ilyon esetben a maga részéről is támogassa az öröklakásos lakó­ház felépítését az ogyszori igénybovótoli dij ogy részónok mcgfclolő mér­tékben. Az esetleges támogatás és ennek nértéko tekintetében - a Város- rondezési Főosztály vezetőjének javaslatára - az illetékes két VB vozotő döntsön. 6. Az ogyszori igénybevételi dij fizetésénok olőirására, behajtására ós osodékűsségérc nóere a jogszabály intézkedik, Eszorint a dij mogfizotósc a kezelésbe /használatba/ adást olrcndolő határozatban előirt időpontban, legkésőbb azonban a tolok birtokbaadásakor válik osedókcssé, A lakáscél- csoport olőirányzat időarányos tcrholésc érdokében javasoljuk, hogy a kétezernél több lakásos lakótelepük őseiében az ogyszori igénybevételi di„ fizetése - a lo. pontban.foglaltak szerint - az épitési ütemnek mog- folelő részletekben történjék, I /f7X fé ff ■-*** -‘00 L ffi ,..,J

Next

/
Oldalképek
Tartalom