1969. április 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
47
9 ~ minisztérium Filmművészet Főosztálya által adott prcferáció is elősegítette,Eszerint vállalat c-gy évben kb.lo kiemelkedő fontosságú film minden látogatója után lo fillér jutalmat kap, mely összeget a film ered lényében legtöbb szerepet vállaló dolgozók között kell kiosztanit.A pref©.ráció összege 1968-ban 82.984-,-i‘c volt# A mö z i ép üle to k müs z a ki h ©. 1 y z e te nagyon sokat romlott, A mozi- parknak több mint 2o %-át lehet épület-szerkezeti állag.funkcionális szempontból megfelelőnek minősíteni,1968-ban objoktiv tényezőként jelentkezett a bauxit-beton szerkezeti elemeket tartalmazó 16 mozi hirtelen leromlása /pl.Bartók,Budai Híradó/, mely nagy nehézségek elé állította a FOMO apparátusát# A gazdaság-irányítás reformjának első éve súlyosbította a FÖMO addig is elég súlyos kapacitási gondjait. A kijelölési rendszer megszűnésével a FOMO több betervezett felújítást cs rekonstrukciót mu tudott elindítani,Ilyen ok miatt maradt el pl,az Üllői úti lakótelepi uj mozi kivitelezésének megindítása is. Ilymódon annak ellenére ,hogy az építőipari költségek 2o-3o fokai emelkedtek9a FÖMO fenntartási költségei az 1967.évi szintet alig érték cl/1967-ben 19,29o„ooo Fc, 1968-ban 19,ool.ow Ft/. Ez összeg mögött természetesen sokkal kisebb volumenű munica áll,mint előző évben.Sürgős beavatkozásra lenne szükség,mert különben a most meglévő fehér foltokon/lakótelepek/kivül egész városrészc-k/pl.BudafokfCsepel - KirályérdŐA.aradhatnak hosszú ideig mozi nélkül,A mozik általános állagromlását jHzi az a tény,hogy mozibezárás miatt a fővárosi mozikban 1966-ban 6.658. 1967-ben lo,282, 1968-ban 11.573 Előadást nem lehetett megtartani , 3./Vállalati önállóság és,.irányítás Az u.j gazdasáffi-irányitás rendkly ül _ komplikál ta a hatósági irányitás lehetőségeit és szükségleteit.Főleg az ért,mert az eddig megszületett jogszabályok vagy nagyon általánosak,vagy csupán részlet-kérdések rendezésére szorítkoznak,Az első hónapok útkeresése után elfogadottá vált az az álláspontunk,hogy a gazdálkodás terén szinte teljes önállóságot kell biztosítani. te-TO----------------------------zl $𓣐 fi * i