1969. április 2. és 16. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
302
I » » izek: tények. Ezt mond)tta* és fenntartom. — ■-Elnök; Többször tárgyaltuk már tsz-elnk munkáját, vagy annak egy-egy részát. Szükségesnek tartom annak hangsúlyozását, hogy az elmúlt években ittfa és másutt is, a tsz-ek működésének tárgyalása során - feltétlenül feltünkt és feltűnik egy rendkívül fontos, az egész tsz. mozgalom jelenét fe jövőjét, befolyásoló változás. Héhány évvel ezelőtt a tsz-eknek országosan 25-3o %-a gyengének számított. Néhány évvel ezelőtt a tsz. tagok átlagos életkora 60 és a halál között volt. Néhány éwel- ezelott a tsz-ek sokkal inkább függvényei voltak a természet viszontagságainak, mint ma. I • ’■» Most vissont a tsz. tagok átlagos életkora-csökkent, a tsz-mknék a természettől való.függősége csökkent, a gyenge tsz-ek száma országosan jelentősen csökkent. • Ennek okait keresve elmondhatjuk, hogy nem az ennek az alapvető oka, hogya tsz-ben rendkívül jól felkészült emberek gyülekeztek és *•' I megváltoztatták a világot, .hanem az, hogy az állam mezőgasd asági poli-. tikájával a beruházásokban, a hitelekben, a gyenge tsz-ek támogatásában, a különböző tsz-ek ftyködési feltételeinek megállapitúsában rsmftklvül nagy segítséget nyújtott. Ehhez társult a belső szemlélet megváltozása, a jó káderek jó kiválasztódása a tss-en belül, az uj szervezetek létrehozatala, a tsz-ek együttműködésének megjavulása. Ezek eredményezték azt, hogy ha ma a tsz-ek működését nézzük, akkor a társadalmi kép sommáson a következőképpen változik: \ fé • • A város lakó szidja.a tsz-t, mert vagy kevés a piacon az áru* ▼agy nem megfelelő a minősége, vagy elegendő.az áru, a minősége is me^.., felelő, de drága. A városlakó szidja a tsz-t, mart azt mondja, hogy megváltozott a álu képe, pedig még mindig nem változott mag ugy ahogy kellatt volna. A városlakó azt látja, hogy munkatársa az 10oo.-Ft-os üzemi jőve*, delem helyett elment,* Ft- jövedelműért egy tsz-be. Kialakult tehát egyfajta falu- vagy tsz. ellenesség, • I Ha pedig a tsz-ek hangulatát-nézzük, akkor kiderül, hogy a tsz.. tagok ma ragaszkodnak a tsz-hez. 7-8-lo évvel ezelőtt még elkívánkoztak, elvándoroltak a tsz-ből, ma pedig ott©akarnak maradni, mert a jövedelem által mindent biztosit számukra a tsz. A szerint a statisztika szerint, amilyet Ág elvtársék mx)nttm|acmxtiuc*xtoq^ elkészítettek, a budapesti • tsz. tagok átlagos havi jövedelme 2.97o.-Ft. ________________________- j |- 69 -fa