1969. március 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

268

I í-54­-éErányitás a fővárosban, amelynek irányítása a főváros vo­natkozásában a KÖJÁL feladata. És azt kellene képessé ten­ni, esetleg megerősíteni, jobb együttműködéssel. Szerintem ehhez külön fővárosi intézményt nem szükséges létrehozni. Ami az egészségügyi nevelést és felvilágoiitást ille­ti, szintén azt javasoljuk, hogy az Egészségügyi Miniszté­rium az Egészségügyi Felvilágosító Központtal, mint intéz­ménnyel, szoros kapcsolatot építsen ki. Tehát nemcsak a Vörös Kereszt és nemcsak társadalmi, hanem állami szinten is meglehet valósi tani az egészségügyi nevelést. A gondozásnál a következő probléma szorul pontosításra: Azt kell elérni, hogy évenként a fővárosi' mjinden lakosa tel­jesen komplex, minden szervre kiterjedő s zürővizsgálatón menjen keresztül. Ezt azonban/ több oknál fogva^ nem lehet elérni, mert ilyen hálózat n világon sincs. De erre társa­déin! és közegészségügyi igény sincs, öriási termelési ki­esést is jelentene, és még nagyobb zsúfoltságot idézne elő, ha ezt keresztül vinnénk. Itt szervezéssel keli közbelépni. Azt koll elérni, hogy egy embernek ne négyszer vagy öt: szőr kell jón szürőví zsgála- ton megjelenni, hanem csak egyszer. Úgy kell megszervezni, hogy abból az egy megjelenésből mindennemű következtetés , levonása lehetséges legyen, és különösen, ha az mllető fog­lalkozásánál fogva bizonyos mértékig veszélyeztetett, ak­kor elsősorbap célzott szűrése tírténjék meg. Vagy ha ko­ránál fogva veszélyeztetett, tehát belép abba a korba, nmi­‘Os'P L —-J » foSHfc

Next

/
Oldalképek
Tartalom