1969. március 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
262
járóbetegellátás, mind a rendelőintézeti ellátás, as utóbbit különösen adaptálva az uj városrészekhez, mind a kórházi ágyfejlesztés általános vonakozásában helyeselni tudjuk. Végül engedjék meg, hogy néhány olyan kérdést is felvessek, amelyet ebben az előterjesztésben pontosabbá kell tenni, amely kérdések esetleg még vitathatók is, de amelyekben szeretnénk segiteni. A nagy elvi kérdésekben nincs véleményeltérés köztünk. Elmaradás van az egészségügyi dolgozók bérezésében. Rövidesen a Politikai Bizottság, majd a kormány elé megyünk az egészségpolitikai irányelvekkel, amelyekben ezt az elmaradást úgy fogalmazzuk meg, hogy az orvosok béralnvonala elmaradt a mUszaki értelmiségé mögött, az ápolónők és más középfokú egészség- ügyi dolgozók bérszinvonala pedig a szakmunkásoké mögött. Ha ezt nem is lehet egycsapásra egy színvonalra felvinni, de ez volna az elmaradást szemléltető mérce. Ettől függetlenül készit az egészségügyi minisztérium egy előterjesztést a Minsztertanács elé, amelyre Bartha elvtárs is célzott. Az előterjesztés most már a különböző főhatóságok közötti egyeztetés stádiumában van, azokra a jelzésekre is támaszkodva, amelyeket Sarlós elvtárs juttatott el hozzánk. Ismerjük a nehézségeket a munkaerőbiztosi- tás területén és tudjuk, hogy ezzel a bérezéssel ezeket a nehézségeket áthidalni nem igen lehet. Nemcsak bérezési kérdésről van azonban szó, hanem más, a szociális gondoskodás Hírében rendezendő kérdések is tartoznak hozzá, amelyek hosszabb lejáratúak, - nővérszállók épitése, stb. Most nem egy bérreformra gondolunk, hanem csak egy gyorssegélyre, egy vérátömlesztésre, bizonyos bérkiegészítés formájában, és csak azok számára, akik közvetlenül abetegekkel foglalkoznak, ott sem az orvosok, hanem a középfokú személyzet: az ápolónők és bizonyos mértékig a betegek körül fogaialatoskodó takarítónők számára. A lehetőséget feltehetőleg meg is kapjuk rá. Ez legalább átmenetileg segit abban, hogy azt az elszivást, amelynek eredményeképpen mintegy 2o százalékos a hiány ápolónőkben és takarítónőkben, csökkentsük. Elsfaiv az ipar és a vendéglátóipar, a többiek egyszerűen távol vannak munkahelyüktől, gyermekgondozási segély, táppénz és egyéb cimen. Mint munkaerők tehát gyakorlatilag kiesnek. Pótli i I 9 4 I- 48 7/'7
