1968. december 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
297
fé híMNBBBBp * • -Bm# «*#> < . j&isfp ti - 10 - Í Mivel az emlitett esetekben a dolgozók egyéni probiérnéjárnak csak szociális vonatkozásait igyekszenek megoldani, legtöbb esetben meg sem kísérelnek a dolgozónak olyan munkahelyet találni, ahol csökkent munkaképessége ellenére teljes értékű munkát végezhet, pedig az egyén számára ez jelenti a tulajdonképpeni rehabilitációt és a vállalat számára is ez lenne a gazdaságos megoldás* Megállapítható, - és ez a munkáltatók vezető dolgozóinak humanitását dicséri -, hogy szinte sohasem kísérlik meg a csökkent munkaképességűvé vált dolgozókat az "utcára" tenni. Elvétve erre csak akkor került sor, ha a dolgozó értelmi fogyatkozása következtében összeférhetetlenné, esetleg környezete számára veszélyessé vált, jelenléte a munkát súlyosan akadályozta, és a felajánlott más munkahelyet, vagy segélyezési lehetőséget a dolgozó nem fogadta el* Tapasztalataink szerint végső megoldásként alkalmazzák a munkáltatók azt a lehetőséget is, hogy súlyosan csökkent munkaképességű dolgozóikat átmeneti segélyre, vagy rendszeres szociális járadékra javasolják. A csökkent munkaképességűekkel betölthető munkahelyek vállalati jegyzékeinek felülvizsgálatakor megállapíthattuk, hogy azok - kevés kivételtől eltekintve - általában a csökkent munkaképességűek számára szociális szempontból alkalmas, "tipus" munkahelyeket tartalmazzák /pl.: portás, liftkezelő, telefonkezelő, hivatalsegéd, stb*/ ós nem közölnek olyan munkahelyeket, amelyek a rehabilitáció céljára lennének alkalmasak. A jogszabály előírásainak megfelelően csak ritkán tüntetik fel a jegyzékekben szereplő munkahelyen foglalkoztatott csökkent munkaképességű dolgozók számát, valamint a kevés rehabilitációra alkalmas munkahelyen a foglalkoztatáshoz szükséges egészségügyi alkalmassági feltételeket* Amikor az ellenőrzések során ezeket a hiányosságokat ellenőreink szóvá tették, a váli I | , L -----------~ ~~J
