1968. november 20. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

55

i- 6 ­mus elleni küzdelem eredményességét fokozni. Az ellenőrzéseié tapasz­talatai szerint azonban éppen a végrehajtás körüli hiányosságok je- lenin sen nehezítik az alkoholizmus elleni küzdelmet. Az_ alkoholizmussal kapósolatos eljárás végrehajtásának tapasztalatai _ a fővárosban. Az előzőekben emlitett, a . jogszabállyal kapcsolatosan felmerülő vég­rehaj tár,.'. problémák áthidalására és az egységes eljárás kialakítása érdekében a Főváros Tanácsa V.B,Egészségügyi Főosztály 1967-ben mód­szertani körlevelet adott ki valamennyi kerületi egészségügyi osztály vezetőjének és a rendelőintézeti igazgató főorvosnak. Fentieken túlmenően az alkoholistákkal foglalkozó illetékes előadóié­nak konzultációt tartottunk, amelyen két alkalommal a Fővárosi Fő­ügyészség illetékes előadó ügyésze is részt vett, s a vitás jogi, igazgatási kérdésekben álláspontját kifejtette az egységes gyakorlat kialakítása és a jogszabály végrehajtásának megkönnyítése céljából. Ennek ellenére is észlelhetők voltak a Tvr, végrehajtásával kapcso­latos hiányosságok, így pl: a határozatokból nőm tűnt ki, hogy sor került-e akár az indítványozók, akár az egészségügyi hatóság részéről a törvény által előirt meggyőzési kísérletre, amelyeknek célja lenn- Vr,gy az, alkoholista beteget rábírja az önkéntes kezelésben valé rész vételre. Ugyanis kötelező gondozásbavételre csak abban az esetben kerülhet spr, ha a meggy'őzésre irányuló kísérletek nem vezettek eredményre. Az indítványozó szervek /az esetek túlnyomó többségében a rendőrség/ az indítványozás során legtöbbször nem tájékoztatják az elsőfokú egészségügyi hatóságot arról, hogy az indítvány megtétele előtt történtek-e meggyőzési kísérletek. Ijlyen esetekben - a jog"- bály szerint - az egészségügyi osztályokra hárul a meggyőző tevé­kenység elvégzése. Ennek a lehetősége sok esetben nincs meg, mert a szóbanforgó személyek beidézésére, vagy.elővezetésére a fennálló törvényes rendelkezések nem adnak módot. Hibás az a gyakorlat is, hogy a gondozásbavételt elrendelő, esetleg kérházbautalási határoza tót jogerőre emelkedés előtt már megküldik az illetékes kórháznak, illetve rendelőintézetnek. 55 | __________________________ j i I _ , i ________________________— »

Next

/
Oldalképek
Tartalom