1968. október 9. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
74
I 1- lo — ményeznl. /;P1.; szakmunkás képzés, ösztönzőbb bérezés, munkásszálló épités, munkaigényes anyagok importja stb,:/ A kapacitás és a pénzügyi források koncentrációjának biztosítása mellett gondoskodni kell ezek összhangjáról is, mely esetben a kapacitás kihasználásának kell elsődleges** séget élveznie. Kialakult már, hogy a III,ötéves tervidőszak végére milyen teljesítéssel számolhatunk, illetve az egyos lakótelepek milyen készültségi fokkal mennek át a következő tervid6- szakra. Ezen adatok, valamint a kivitelezőkkel folytatott tárgyalások ós az előkészítés előrehaladottabb állapotá - bán lévő konkrét beépitési terv és programadatok alapján | raegvalÓ3itási ütemterv-javaslatot dolgoztunk ki a IV,ötéves tervre. Ez felölei tanácsi-, szövetkezeti-, OTP csoportostár sasház- és öröklakásokat oly módon, hogy technológiák szerint kapacitásfelmórós alapján ütemezi a kije - lölt lakótelepek évi lakásátadásait. Az ütemezés megfelel az egyes telepek előlcószithetőségi időpontjának, összeállításunk elemzése és az előzőkben elmondott koncepciók alapján az alábbi javaslatokat tesszük az előirányzott 68 ezer - állami épitőipar utján megépítendő - lakásfejlesztés! terv előfeltételeinek biztosítására. a,/ Jelenleg 52.3oq lakás felépítésére rendelkezünk kapacitással. /:BHK I-ből 23oo lak./év, BHK II-ből 18oo lak./év, BHK III-ból 1972-től 42oo lak./év, blokkból looo lak./év, monolitból 12oo lak./óv, összesen lo.5oo lak./év:/, | IS í ~#mm mm L- ró