1968. szeptember 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

284

1- 43 ­miattfneiTtudj^^onban/megmondani, hogy mikor tudjuk általánossá tenni. A javaslattal egyébként egyetértünk. A 15. oldalon szó van a karbantartó munka tervsze­rűségéről. A kórházaknak nagyon kis karbantartó részlegük van, amelyek csak a hibák sürgős elhárítására elegendők. Ennek a munká­nak a tervszerűsége egyébként attól függ, hogy a vállalatok milyen határidőn belül vállalják és teljesitik a kiadott munkákat. A buda­pesti egyetemi karbantartó műhely példájára tervezzük vezetőkórhá­zanként olyan műhelyegységek létrehozatalát, amelyekben önköltséges elszámolási rend volna, a munkabérek megfelelnének az ipari munka­béreknek, a dotáció pedig teljesitmény alapján történnék. Az egye­tem ebből a műhelyből egy év alatt 3 millió forint megtakaritást ért el. Mi is szeretnénk megvalósítani valamelyik vezető kórház területén. Ami az ügyvitel gépesítését illeti, a pénzügyi osztálynak egy bizottsága foglalkozik ezzel a kérdéssel, és mi e bizottság munkája alapján tudunk majd valamit előbbre lépni ezen a téren. Ami az egyes költségek terén teendő intézkedéseket illeti, arról tudok beszámolni, hogy most folyik egy átcsoportosítás a fertőző osztályok vonalán és a pesthidegkuti hepatytis osztályt gerontológiai-pszichológiai osztállyá alakítjuk át, amely mintegy loo ággyal bőviti a mostani kapacitást. Ebben a tervidőszakban épül fel a Gyáli-uti kórháznak egy 124 ágyas pavillonja is, amely szintén ezt a célt szolgálja. Jelenleg ezek a lehetőségeink vannak. Az ügyvitel rendjére vonatkozólag! A 19. oldal 5./ pontjában van szó arról, hogy az egészségügyi minisztérium irány­elveket adott ki. Most iktattuk be a gazdaságvezetői értekezletet, amelyen külön a fővárosi és külön a kerUleti intézményekkel meg­tárgyaljuk ezt a kérdést és a helyi konkretizálás alapján igyek­szünk segiteni az intézményeknek. Az önálló bérgazdálkodási hatás­kört valamennyi fővárosi intézmények átadtuk. I - r?/ L“ J fo «#i * '-*®

Next

/
Oldalképek
Tartalom