1968. július 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

38

'J \ " 5 ” riuni helyiségekkel nem rendelkeznek. A szakmunkástanuld képzéB cél­jára - a MüM és a szaktárcák intézeteinek együtt - az 1967/68. tanév eleján 36o saját és lo7 .bérelt tanterem állt rendelkezésre, A bérelt | tantermek többsége - kb. 75 %-a - csak délutáni időben vehető igény­I be. Ez egyrészt nehezíti a tantestületek munkájának összehangolt meg­szervezését, másrészt az állandó jellegű délutáni oktatás kedvezőtle­nül befolyásolja a szakmunkástanulók tanulmányi eredményét. Az isko­lába és a munkába járás nehéz körülményei a tanulók jelentős száza­lékát érinti, elsősorban azokat, akik vidékről járnak be, s igy a nagy távolság miatt a késő esti érákban érnek haza, illetve hajnal­ban indulnak, A szakmunkástanuló iskolák tanterem szükségletének - a 176/1965/MK* 25./ MM. sz. utasitás szerint - más tipusu Iskolák tantermeinek ide­iglenes átadásával valé biztosítása C3ak részben valósult meg. Kevés helyen biztosítanak olyan megoldást, hogy egésznapos oktatáshoz adja­nak át tantermeket a szakmunkásképző intézetek részére, A rendelkezés végrehajtását akadályozza, hogy az általános iskolákban tanulók lét­számcsökkenésével járó kisebb igény utján felszabaduló tantermeket igyekeznek saját problémáik megoldására - nagy létszámú osztályok csökkentésére, tanulószobák biztosítására, stb, - felhasználni. Emel­lett a szakmunkásképző intézetek területi elhelyezkedése is olyan - pl, a VII. kerületben öt MüM, szakmunkásképző intézet van, mig a XI, kerületben csak egy - hogy tanterem igényeik kielégítése kerüle­ten belül nem biztosítható, igy csak tőlük távol lévő iskolákban, gyakori esetben akkor is csak több helyen lenne kielégíthető, A kö­zös tanterengazdálkodásra vonatkozó rendelkezések végrehajtását nehe­zíti, hogy megoldásával a Fővárosi Tanáos VB illetékes szervei som foglalkoztak súlyának megfelelően, A szakmunkástanulók képzésével a vállalatok személyzeti, illetve munkaügyi osztályai elsősorban a létszám biztosítás oldaláréi foglal­koznak, A szakmunkásképző intézetek tantestületei mellett nem kapcso­lódnak be kellően az üzemükben folyó gyakorlati oktatás szervezésébe és ellenőrzésébe. Egyes vállalatoknál nem kielégítően biztosított a szakmunkástanulók tantorvnek megfelelő és tervszerű munkával volő folyamatos ellátása. Azolccn a területeken, ahol a szakmunkásképző __ F/4019/1968. Ii • : L: kJ I i

Next

/
Oldalképek
Tartalom