1968. június 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

489

Az üzem a kerületi végrehajtó bizottság által jóváhagyott fel- adatterv alapján végzi tevékenységét és a feladatterv alapján állitja Ö3sze költségvetését is. Az átszervezéssel egyidejűleg, a jelenlegi költségvetésében jóváhagyott béralapot, állandó, időszaki és részfoglalkozású átlaglétszámot számítási alapul véve, meg kell állapítani az egy főre eső átlagbért, A költségvetésekben jóváhagyott bérek -az utasitás 9,§,/4/ be­kezdése szerint- az átszervezés során nem növelhetők és a ké­sőbbi költségvetési években is csak a megállapított bérfejlesz­téssel azonos mértékben emelhetők. Az utasitás 2,§,/J/ bekezdésének megfelelően a költségvetési / üzemek alapításához a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának előzetes egyetértése szükséges, és a /6/ bekezdés szerint az üzemeknél figyelembe vehető átlagbért is a Fővárosi Tanács Vég­rehajtó Bizottsága határozza meg. Az 1968.évi költségvetés keretében -az említett tevékenységet folytató költségvetési folyószámlás szerveket 1968. julius 1-ig kell költségvetési üzemekké átszervezni, Ennek érdekében felkér­tük a kerületi tanácsok végrehajtó bizottságait foglaljanak ál­lást a tekintetben, kivánják-e karbantartó kirendeltségeiket üzemmé átszervezni, vagy pedig megszüntetik, illetve ahol eddig ilyen szerv nem volt, kérik-e uj üzem alapítását. Egyúttal kér­tük a megállapítandó átlagbérek bejelentését, A kerületi végrehajtó bizottságok a kérdést megtárgyalták és állásfoglalásukat a Fővárosi Tanács VB Pénzügyi főosztályával közölték. Az I-V., VIII., X-XXII.kerületi tanácsok kérik a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága hozzájárulását a meglévő ut ós létesítmény- karbantartó kirendeltségeik átszervezéséhez, mig a VI., VII. éa IX.kerület továbbra sem kiván költségvetési üzemet alapítani. A kerületek által megállapítás céljából közölt átlagbérek egy része az 1968.évi költségvetésben jóváhagyott adatokkal megegye­zik, több kerület azonban -a pénzügyminiszteri utasítás ellenére- magasahb átlagbér megállapítását kérte. E többlet igények nem vehe­tők figyelembe, mivel a lo8/1968./FK.4/ pm.számú utasítással ellen­/ $1 , teJ '-2— I

Next

/
Oldalképek
Tartalom