1968. május 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

78

í vagy nem. Szépvölgyi Zoltán: Kiss Dezsőék most jártak kint, - ha nem is ilyen ügyben, hanem egy közlekedési vonatkozású dologban - és ők meg tudják mondani. F a j k o s Aladárné: A Végrehajtóbizottság a múltkori ülésén úgy döntött, hogy a mai ülésen térjünk vissza a Hanoi-park kérdésére, olyan vonatkozásban, hogy azt hogyan sikerült megoldani. Az első javaslatunk az volt, hogy a Tabánon belül, az Eszperantó­park mintájára oldjuk meg a Hanoi-park kérdését. A helyszíni szem­le során megállapították, hogy ez a területrész erre a célra alkal­matlan, mivel szegényes megoldást jelentene, vagy pedig csak nagy költséggel lehetne parkot ott kiképezni. Ezt a megoldást tehát el­i vetettük. [ Az elnökség valamennyi tagjának egyetértésével a XI. kerület Karolina ut - Bocskai ut - Nagyszőlős ut által határolt háromszögű teret jelöltük ki erre a célra. A téren szökőkút van, és viszonylag kis átalakítással és felújítással alkalmassá lehet tenni arra, hogy a Hanoi-park nevet kapja. Tehát nem "tér" elnevezést kapna. A népművelési osztály az előzetes intézkedéseket megtette arra vonatkozóan, hogy a parkban valamilyen emlékkő vagy emlék­tábla nyerjen elhelyezést. Az ut-, közmű- és szolgáltatási igaz­gatóság ugyancsak megteszi az előzetes intézkedéseket, hogy al­kalmassá tegye ezt a területet a kitűzött célra. Egyben javasoljuk a Végrehajtóbizottságnak, hogy mivel előreláthatólag junius elején ideérkezik Hanoi város tanácsa i végrehajtóbizottságának elnöke, az ebből az alkalomból rendezendő ünnepséggel kapcsolatban, valamint Hanoi város képviselőjének jelenlétében Sarlós elvtárs ünnepélyesen felavassa a parkot. Az ünnepségre a Végrehajtóbizottság valamennyi tagját ezennel szere­tettel meghívjuk. J tt L—------------_l ■■■ • j."

Next

/
Oldalképek
Tartalom