1968. április 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
228
•Ó i- 22 ) erre vonatkozóan valamilyen programot kellene kidolgozniok, esetleg fokozottabb együttműködést kellene megvalósítaniuk a népi ellenőrzéssel, és az- ellenőrzésre jogosult más szárvekkel, - de mindenesetre a fogyasztók védelme érdekében hat'konyább intézkedéseket várunk. « Col K ü ' Z Józsefné: Először a jelentéshez kívánok hozzászólni, és azután kapcsolódom Szépvölgyi elvtárs javaslatához; • szeretném a Végrehajtóbizott.;ágot tájékoztatni, hogy mi magunk is, különösen a múltkori tórács-ülés után, szükségesnek tartottuk, hogy az Állami Kereskedelmi Felügyelőség vezetőivel és Mulató ;Ívtárssál tárgyalásokat folytassunk. Ezeknek a tárgyalásoknak a során koordinációt végeztünk, és bizonyos szemléletbeli problémákat is közös nevezőre hoztunk, im tovább;! elhatároztunk több olyan akciót, ane- lyeket közösen fogunk végrehajtani. A jeleli tésről mindössze annyit, hogy azzal egyetértek. Nyilvánvaló, hogy a jelentés elsősorban az 1967. évi tapasztalatokon alapul, és nem annyira az 1968. év ol; 6 két hónapján k tapasztó Irtaira érit. A rendelkezésre álló i tehát e, szén rövid volt, - de szükséges és. kívánatos , agy nz év folyamán az kV ni Kereskedelmi Felügyelőség tapasztalataira támaszkodjunk, és együttesen lépjünk fel •.sokkal a jelenségoőkel szemben, amelyekről a jelentésben az elvtársak szólnak. miről van zé? Arról, ho0y az Állami Kereskedelmi Felügyel Végnek az uj gazd .átirányítási rendszerben komoly mértékben megnőveüedett a hatásköre, és; többek között arról is szót váltottunk , hogy ez a megnövekedett hatáskör milyen módon jelentkezik majd az ellenőrzések során. Az első, amiben megállapodtunk, hogy a legfontosabb fel- ||----- ...y................ r,lr ' adat az, ogy a vállalatoknál érjünk el változástvEzért is 1 egyetérteni az tia anno bizottságnak abbeli javaslat vei, amelyet Fazekas elvtárs tett, hogy a val.L&ÜÍ LI" zé ő t is e rő*" siteni kell, - és együttesen kívánunk :i - .id. gz.. Állami Keresned el ni Fel ügyelő seggel és Mulató elvtár sókkal együttesen .üss..® ülni a vállalatok vyw I „iyql, ,.*z, .yclüL. .küUoa&álgu,ié,.-.t. 1'qX* .látni , külön az élelmiszeripari vállalatok igazgatóival, a vend égi;! tói pari vállalatok igazgatóival ós az iparcikk vállalatok igazgatóival, őz as egyik. A. másik az, hogy megállapodtunk, hogy rendszeresen viss^a- 'gsl Q.tg i ~~r e■!.re,"" Lél'lÜL" nem az töTTŐKTTTj ny//. /Ylévenként kerül sor egy-egy vállalatra, hanem rendszeresen vimmatérnek, _ j J7-----------------------------------------------------------------------------------------------—— — I______ 9 * 5 '■340