1968. március 27. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
29
4 ! | ~ 4 A kereskedelem összes alkalmazottainak létszáma 103,5 ezer fő, amely az olőző évinél 1 %—kai alacsonyabb. A budapesti munkaerőhelyzetet és ezen belül a tanácsi munkaerő- helyzetet jelentősen befolyásolja a vándorlási nyereség, amely elsősorban munkaképes korban lévő bevándorlókból áll és javit- ja azt. A vándorlási különbözet az első háromnegyed évben meghaladta a 12.000 főt és éves szinten - előzetes becslés szerint - 16.000 főt tesz ki. Ez valamivel kevesebb a korábbi évek átlagos vándorlási különbözeteinél, azonban a főváros lakosságának átlagos növekedését biztosit ja, ugyanis'a fővárosban a korábbi, éves, természetes fogyással szemben - az előzetes adatok alapján - ez évben minimális szaporodással számolunk. /Feltehetően ebben jelentős szerepé van a gyermekgondozási segély és egyéb, más korábbi kedvezmények kihatásainak is./ A budapesti Összefoglaló foglalkoztatottsági adatokból következik, hogy az állami ipar az 1937. évi termelés-növekedést elsősorban termelékenység-növekedéséből fedezte /megközelítően 97 f^- ban, mig országosan ez 73 %-ra tehető/. A budapesti székhelyű állami épitőipar termelékenysége 9 %-kal volt magasabb az előző évinél. Mindezeket egybevetve a budapesti állami ipar termelése az előző évhez képest 6 %-lcal, az állami épitőipar. termelése pedig- 8 %-lcal volt magasabb, amely a növekedés ütemének meggyorsulását mutatja. Az ütem országosan is meggyorsult és országosan nagyobb mértékben, mint 3udapesten /az országos ipari termelés 9 %-os, az építőiparé pedig 11 %-os volt/. r? ■ Lró J ■ti $?.ráv ;*■