1968. március 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

120

* V. :* BP | Én a két órát kevésnek találom. Persze, ha pénzügyi­leg nézem, magas összeget jelent. Viszont egy tanáron bellii kevés a 2 óra. Ha én tehermentesíteni akarom, akkor minimum legalább 4 órában kell biztositani, hogy én jól el tudjam osz­tani az órákat. Ez is megfontolandó lenne. Csehik Ferencné : Mi kerületi szinten többször foglalkoztunk a pedagógusok továbbképzésének a problémájával. Valóban úgy van, ahogy Mezei elvtára mondta; olyan gyorsan túl­nő az idő és a haladás egy formát, hogy szinte nagyon nehéz veie naiadni. Mi nagyon örülünk annak,- ón magam is - éa nagjo n lényegesnek tartom azt, ami évek óta problémát jelent a peda­gógusok továbbképzésében, hogy a marxista ideológiai-szakmai képzés a pedagógiától külön volt választva. Tulajdonképpen nem volt egységbe foglalva, és ha valaki ilyen vagy olyan formán túljutott a képzésnél, mégis mindig bizonyos vonatkozásban hi^ ányzott valami. Mert ha résztvett a szakmai továbbképzésben, akkor elmaradt a politikai képzéstől. Én nagyon fontosnak tartom a tervezetben, hogy ezt próbálja a továbbképzésben egységbe formálni, ós egységben megoldani. Úgy hogy ez nagyon jó dolog lesz, amennyiben mög lehet oldani. Az viszont kétségtelen, hogy a tervezetet még további kell kimunkálni, ós néhány olyan problémát, amelyet esetleg még nem is látunk meg kell oldani. De már igy is, je­lenlegi formájában ia, feltétlenül előrelépést fog jelenteni a továbbképzésben. Az anyagi előrelépés is bizonyára valami huzó-é erőt jelent, de véleményünk szerint, ez nem olyan jelentős, hogy csak egyedül erre épülve lehessen ezeket a témákat megol­dani. Én nagyon lényegesnek tartom azt, amit az előter­jesztés felvet. Nevezetesen, hogy olyan podagógusok, akik mindenféle, szervezett továbbképzés nélkül, magukat tovább­képzik, tehát olvasnak, irodalmat feldolgoznak, azt alkalmazni I ' tt" L '» __ — ,i 1 _ 4 i- 20/a-

Next

/
Oldalképek
Tartalom