1968. január 31. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

35

I ben ez mint nyereség jelenik meg, magas nyerségadóval. Ezért az igy származó bevételeket el kellene különíteni a vállalat gazda­sági eredményeitől, - és ezt kellene együttesen rendeYriie á'pénz- ügyi osztálynak és a Házkezelési Igazgatóságnak. Csikesz Józsefné: És arra vonatkozóan ls kellene külön határozat, hogy a Végrehajtóbizottság is lássa ezt a javaslatot. Az értékkülönbözet megtérítésére vonatkozó javaslatot a VB elé kellene hozni. Elnök: Ezt nem pontosan fogalmazták meg az elvtársak. Tudniillik készül a lakáskodez, amelyet nem nekünk kell < törvényerőre emelni, hanem a mi elvtársainktól kértek erre vonat­kozóan javaslatokat, és ezek kerülnek megtárgyalásra a Központi Bi­zottság előtt. Kemény János: Apn&k előreboosátásával, hogy az előterjésztésselTlényegében egyetértünk, egy javaslatot szeret­nék előterjeszteni. Sarlós elvtárs említette most, hogy a lakásügy­re vonatkozó egész kérdéskomplexum a Központi Bizottság elé kerül. Ajv\£ Ezért az a Javaslatom, hogy amíg a Központi BizottZágrábban a kér- désben, hogy téritsUnk-e vagy nem, illetve milyen nagyságrendben térítsünk, és nem határozza meg pontosan azt, hogy milyen irányban menjünk tovább, - addig a jelenlegi nagyságrendben folytassa a Fővárosi Ingatlanközvetítő Vállalat az ilyen irányú tevékenységét. V e r t e t i os János: A véleményünk az, hogy a Központi Bizottság várható ülése után a megfelelő kormányrendeletek­nek is meg kell születniök, továbbá ki kell dolgozni azoknak a végrehajtási utaéitását is úgy, hogy véleményünk szerint ez az esz­tendő rá fog menni arra, hogy a lakásügyi kódex végrehajtási utasí­tása megjelenjék. Ez azt jelenti, hogy a kettősség továbbra is fenn fog áílni, és igy a főváros jelentős bevételektől fog elesni, amelyeket pedig feltárhattunk volna, mint uj bevételeket, abban az esetben, ha a kerületi tanácsok által lebonyolított minőségi lakás­cseréknél is a oserére kijelölt lakókat a FIK-hez utasítanák az értékkülönbözet lefizetése végett. Nekünk 1967-ből legfőbb ügyész­ségi állásfoglalásunk is van arra vonatkozóan, hogy ezt törvényes­ír ! ■ ----------------—---- ii ' ■■■■'BSMP ti t&fV ,i? :5» # fi MWMuuuKtuM ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom