1967. augusztus 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
351
J j A jármüszaporulatból 24 db. csereként érkezett a félév folyamán leadott 73 db. ló ellenében. A tervek szerint az év végéig a lófuvarozás teljesen megszűnik. A több mint kilencszáz tehergépkocsival rendelkező vállalat ré- részóró a félév folyamán elkészült és Uzorabehelyezték a Györarői- uti uj forgalmi telepet. Ezzel a jármű korba;.tartán a vállalatnál korszerű körülmények között történhet, mig a X. Körösi Csoma-uti régi telep felszámolásával a kőbányai uj lakótelep épités© lehetővé vdlWé ' A közlekedési vállalatok gazdaságosságra való törekvése a félév folyamán eredményes volt, amit az elért vállalati eredmény is igazol 1966.1.félév ■ 196?. I. f é 1 é v tény terv tény Vállalati erednery looo Ft- 33.519 32.325 67.972 bán A félév folyamán /V.3*/ befejeződött az Albertfalvai felüljáró épitése. Forgalomba helyezése már a múlt év októberében megtörtént. Ugyancsak a félév folyamán megkezdték a Hun.,ária körúti felüljáró építését, amely a szintbeni vasúti keresztezés megszüntetését teszi lehetővé. A mélyépítő vállalat /FUVÉP/ tevékenysége a félév folyamán jelentősen /ly,l %/ növekedett a bázissal szeriben. A termelés növelését elsősorban a gépesítés hatása, a két aszfalt finisekor fokozott foglalkoztatása tette lehetővé. Ezzel pótolták a hiányzó létszám teljesítményét is. Igen jelentős a FűKTI teljesitmény növekedése, amelyet nagy részben as ösztönző bérgazdálkodás eredményezett. 30 i L i