1967. május 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

59

i- :u ­A termelés bővítését, korszerü3itését, a munkakörülmé­nyek megjavítását és a termelési költségek csökkentését segítene elő a vállalatoknál az ujitó mozgalom, Az el­lenőrzések megállapitása szerint több vállalatnál nem foglalkoznak ezzel jelentőségének megfelelően. Az újítá­sok -elbírálása gyakran nagymértékben elhúzódik. Hatéko­nyabb újítási propagandára volna szükség, A vállalatok készletgazdálkodása aa 1966, év folyamán a a korábbi évefchel 'szeWezetf'ebtPvolt, bár több vállalat­nál a termelési és r kcározási körülmények nagymértékben gátolták ezt, A Fővárosi Vegyesipari Javitó Vállalat anyaggaz­dálkodási tevékenysége romlott. Egyes anyagokból túlzott biztonságra törekvés, s ebből kifolyólag indokolatlan értékű készletezés érvényesült, A részlegvezetők több esetben helytelenül már a meg­rendelés megkötése előtt feladták az anyagigénylé­sekét, s miután tényleges megrendelésre nem került sor, az anyagok megmaradtak. Hozzájárult a túl­zott készletek keletkezéséhez az is, hogy a rész.~ •legek több esetben akkor is átvették a mgerende- lőktől a hozott anyagot, amikor a vállalat is rendelkezett a szükséges készlettel, A Fővárosi Kézműipari Vállalatnál a szükséglet alapos felmérése nélkül eszközölt anyagmerende- lések miatt elfekvőségek, illetve kötberterhek keletkeztek,, A fajlagos anyagfelhasználás alakulását nem minden vál­lalatnál kísértek figyelemmel,, A vállalatok a hulljék- és maradékanyagok fokozottabb mértékű felhasználásával növelték eredményüket, A Fő­városi Cipőipari Vállalatnál ez az 1966* I.-III, negyed­évben a termelési érték szintien 1*114 m/Ft anyagkölt­ség megtakarítást, er mányozott# A vállalati megtakarí­táson kivül a hulladék- és maradék anyagok hasznosítása népgazdasági érdek is. Norma karbantartássá'" és a voszkségidők feltárásával rain- den vállalat foglalkozott, a munka hatékonysága azonban vállalatonként különböző# Több vállalatnál még nem kielé­gítő a műszaki normák aránya, . A Fővárosi Óra- és Ékszeripari Vállalat munkás­> létszámának pl, mintogy 3i-40' %-a darabbérben dol­gozik. s a darabbérek alapját képező normák 95 %­a statisztikai normának minősül, A Fővárosi Mér­tékutáni Szabóságnál nem rendezték a laza nor­mákat# A Fővárosi Cipőipari Vállalatnál a normák nem eléggé megalapozottak, sí u----------------J i

Next

/
Oldalképek
Tartalom