1967. május 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
276
| I- 47 Ezzel kapcsolatban felvetődött a Pártbizottság ülésén a Várpalota beruházásának témája. Úgy vetődött fel, hogy a kormány, pontosabban a Politikai Bizottság döntése 1959-ben történt. Azt követően különböző állami szervek döntöttek a Palota felosztásáról, figyelembevéve az 1959. évi időszakot és állapotokat. Olyan döntés született, mint amilyen született. Azóta elmúlt 8 év és eléggé elementáris erővel vetődik fel a Várpalota felosztásának témája. Erre vonatkozólag a szóbeli kiegészítőben megjegyzés is elhangzott. Nem vitatta a Budapesti Pártbizottság, és ebből olyan következtetést kell levonni, hogy a Budapesti Párt VB-nek és a Fővárosi Tanács VB-nek együttesen kell kezdeményeznie a Várpalota újrafelosztásának témáját. A Központi Bizottság, az illetékes állami szervezet már utasitotta is, hogy a munkában a Fővárosi Tanács igazgatási osztályát is be kell vonni,- és a felmérés folyik, anélkül, hogy mi konkrét javaslatot tennénk a Várpalota újrafelosztására. Az nem a mi feladatunk. Annakidején véleményezhetjük. • Ezzel összefüggésben szorgalmazzák, teljes joggal, a Budapesti Történeti Iáuzeum témáját is. Hantos elvtárssal már beszéltem is róla. A következőkről van szó: Ez év januárjában foglalkoztunk a BTM átköltö-jif zésével és az előterjesztésben pontosan megmondottuk, hogy ha elköltözik, akkor mostani Szt. Háromság-téri épületébe belekerül ez- az-amaz. Közben kiderült, hogy az a terület, amelyet a Várban kapunk, nemcsak a jelenlegi tevékenységre van tervezve, hanem jövőbeni elképzeléseink is szerepelnek bennej amely elképzeléseket megfogalmazni korábban sem sikerült azoknak, akik az anyagot előterjesztet2 Kérem ezért a Végrehajtóbizottságot, járuljon hozzá ahhoz, hogy korábbi álláspontunkat vizsgáljuk felül, és majd annakidején tájékoztassuk a VB-t arról, hogy a felszabaduló helyiségekkel mi legyen. Hozzátéve azt, hogy egy vonatkozásban, anélkül, hogy a VB tekintélyét sértené, többé-kevésbbé már most is, az anyag teljes ismerete nélkül is elhatározott szándékunk lehetne a BTM beköltözése a Várpalotába, a Szt. Háromság—téri egységünk megüresedése, L * I ‘ö ■ .-iráiitdWtW * 4- •* © — 9MMM