1967. április 26. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
185
11 Ez megválás!tható, csak határozottan kell fellepni. A népgazdaság számára is előnyösebb, ha kötelezővé tesszük a zsákos szénszállítást. Bartos István: Végülis úgy döntöttünk, hogy Belker számlára megveszik azt a szén3zállité berendezést, amely biztosítani tudja a pormentes" szállítást a Belváros t raletén. Valószínű, hogy az év végére már be is szerezzük. Számtalan példa van arra, hofay a Rendőrség szabályozta több áruval kapcsolatban, hogy azoknak a szállítása pormentesen történjék. Elnök : Természetesen figyelembe kell venni, hogy a dolognak két másirányu problémája is van, amelyeket eddig nem sikerült megöl ani. az egyik az, hogy a szénnek és a koksznak zsákokban való szállítása meg fogja növelni a költségeket, - é3 ezzel kapcsolatban felmerült, hogy ezeket a költségeket átháritsák-e a lakosságra, vagy pedig a vállalat viselje azokat. Ez az egyik. A másik as, hogy mi már néhány csúszdát építettünk, és ennek alapján elmondhatjuk, hogy ha a Házkezelési Igazgatóság- az összes budapesti nagy, emeletes házakban végre akarni ezt hajtani, akkor felmérésünk szerint 10C millió forintba kerülne a csúszdák és a pinceablakok megfelelő kiépítése. Jeleni e.:; ugyanis nem lehet a zsákokat lee?u3ztatni, mert kicsinyek a pinceablakok. # © Nyilvánvaló, hogy 'szállító egységről van szó, miaJTt^KT' nwywr-] fog, amikor a csúsztatás történik. Bartos István: Nem ismerjük pontosan a berendezést. Most vizsgálják Borsos elvtáraék, és amennyiben a berendezés megfelelő, akkor a műszaki fejlesztési alapból be fogjuk szerezni. Götz János: A jelentés második és harmadik oldalán szé van a hétvégi-házas telepek kialakításáról. Erre már volt határozat. Azt mondja a jelentés, hogy előbb a fővárosban kijelölt 8 helyen kívánják ezt ealizálni, és csak azután a Pest megyei területeken. Budapesten nem kívánatos ezeket a telepeket tovább fejleszteni, mert már mo3t is van egy csomó hétvégi ház, - és tessék megnézni a statisztikát: amikor jön az Őszibarack metszési ideje, e0y csomó ismeretlen tettes elj.en tesznek feljelentést. Nálunk egészen magasra szökik fel ez a szám. Feltörik a vikendházakat, éa | ^ /{?? j- 3 -