1966. november 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
158
I ' ^ ! i- 45 Az ujabb elképzelések alapján tehát olyan javaslatot kívánok terjoszteni az illetékes pártfórura elé, hogy a Marx-Engels emlékmű a Dózsa Gyorgy-téren legyen abtan a komplexumban, amelyet az elv társait egyébként is ismernek. Felhatalmazás kérek tehát arra, hogy ilyen értelmű javaslatot tehessünk, a Vigadé-tér vonatkozásában hozott korábbi határozatot módosítva. A 2./ ponttal kapcsolatban pedig olyan helyesbítést terjesztenék elő, hogy a Kun Béla-téren 88 eltemetett hősi halottról tudunk ugyan, de végül is 93-at ttaláltunk, ezért 93 szovjet hősi halott emlékművének a felállítása iránt intézkedtünk. December lo—én lesz az avatóünnepség a Kerepesi temetőben lévő szov— j jet sirkertfcen. Táncsics szobrával kapcsolatban a következő kiegészítésem lenne: } I Jelenleg van egy Tánc3ic3 mellszobor, Dómján Árpád alkotása, a Darugyár előtt. Van domborműves emléktábla az I. kerületben ás két szöveges emléktábla Táncsics egykori lakóhelyein. Mivel eddigi pályázati kiírásaink nem jártak eredménnyel, olyan állásfoglalást ajánlanék a VB-nek, hogy feltételesen tartja szükségesnek ennek az emlékműnek, ill. szobornak a felállítását. f f í 1 1% ■ J _ . . - - _ . . _ - — - — - -. V " ' I