1966. november 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

152

! • I 'f ö I , - 39 - i Sokkal nehezebb kérdés az, hogy a végrehajtébizottság utolsó ülésén elen zést adjunk a négy év munkájáról. Nem tudom, hogy szükség van-e arra, hogy szétválasszunk dolgokat, mert ha a májusi tanácsülésen politikai jellegű programot adunk, azt úgy sem lehet előkészíteni anélkül, hogy az előkészületi munka során ne értékeljük az eddigi munkát, és ne adjunk értékelést az eddigi tevékenységről. Ezért javasolom, hogy ezt a két elkép­zelést kössük össze, és a májust tanácsülésen oldjuk meg. E 1 n ok: Elvtársak! Javasolom, hogy ezt fogadjuk el, és majd annakidején a végrehajtóbizottság gondoskodik a meg­oldásról. Egyébként az sem volna különlegesen nagy probléma, ha az alakuló tanácsülésen nem vetnénk fel javaslatként a következő tanácsülés napirendjét. Tudniillik a Tanácstörtény szerint a végrehajtébizottság összehívhatja a tanácsülést és javaslatokat tehet annak napirendjére. A napirendet minden esetten el kell fogadtatni, - még akkor is, ha a napirendi pontok olyan munka­tervben szerepelnek, amelyet korábban a tanácsülés megtárgyalt és elfogadott. Az adott napirendet ebben az esetben is el kell fogadtatni. Azt hiszem, hogy azzal as áthidaló megoldással, hogy szóbelileg ismertetjük a következő tanácsülés napirendjét, meg lehet oldani a kérdést. F a j k o s Aladárné: Ha megnézzük a végrehajtóbizott­ság munkatervét, akkor azt látjuk, hogy az április 12—én tartandó végrehajtóhizottsági ülésen éppen a Dávid aÍvtárs elképzeléseit realizáló gondolatok kerülnének napirendre. Ilyen jellegű témá­kat terveztünk az április 12-i vógreliajtóbizottsági ülésre: Kötetlen me0beszélésjl az újonnan megválasztott Tanács és a Végrehajt óbizottság működési elveiről; Javaslat a VB. vezetői: felügyeleti munkájának megosztására; Jelentés a két választás között a kerületi vezetőknél történt változásokról. Ezekkel a témákkal nenp-csak az a szándékunk, hogy ezeket leszűkítve meg­oldjuk, hanem az az elképzelésünk, hogy as ilyen megbeszélések alkalmat adnak arra, hogy a végrehajtóbizottsá^, tagjai részéről a vezető-irányitó tevékenység értékelésével fo0lalkozó megálla­pítások is születhetnek. I ' I \ i-*mm * *

Next

/
Oldalképek
Tartalom