1966. augusztus 31. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
177
I Kétségtelenül úgy van, ahogyan Bartos elvtárs mondta, hogy a terv nem tartalmaz szenzációkat, - de nem is tartalmazhat, miután eléggé beépített részről van szó, és a terv - nagyon helyesen - ennek a városrésznek a városképi megőrzését tűzi ki céljául. néhány észrevételt szeretnék tenni a tervvel kapcsolatban, amelyek végrehajtóbizottsági ülésünkön is felvetődtek, és amikkel helyes lenne a tervet kiegészíteni. Az egyik: a duna- korzó témája. Ezt a terv is a távlatban főközlekedési útvonalként jelöli meg, véleményünk szerint azonban megérdemelne egy külön tanulmánytervet, hogy hogyan alakuljon a távlatban a szállodakor építése. Nyaltaidban nem lenne helyes feladni t dunaparti sétányt,! miután ez nemcsak a kerületben, hanem az e^ísz Budapesten közkedvelt. Helyes lenne ezt a témát külön kivizsgáltatni, és az ogész kérdést kidolgoztatni. . A másik az, hogy a terv nem tartalmazza a kerület fűtési problémájának megoldását, - pedig ea egyr° égetőbb probléma, nemcsak a fűtés, hanem a levegő tisztasága szempontjából is. Tudom, hogy ^zzel a kérdéssel külön foglalkoznak, do sürgős lenne ennek a problémának a távlat szempontjából való fixálása és az egyértelmű állásfoglalás kialakítása. A harmadik probléma: A zöldterületek növelése, - bár a terv erről nagyon halványan beszél. Ha azonba: figyelembe vesszük, hogy néhány területen nagyon elavult házak vannak a kerületben, és azokat szanálásra jelöli ki a terv, akkor nagyon határozottan állást kelleno foglalni amellett, ho_y ezeken a terű- leteken a zöldterületeket növelni kell, miután a kerület parkokban nagyon szegény. A lakosság létszáma csökken ugyan, de mé^5o.ooo ember fog lakni őzen a kis területen, ahol egyébként is meglehető■ són szennyezett a levegő. Ezért határozottan állást kelleno foglal-f ni a zöldterületek növelése mellett. Szóvá akarok tenni még egy problémát, amely felvetődött a lakosság körében. A tervezet néhány területre vonatkozóan _ igy pl. a Vadász-utca környékén és a kerület déli részén - 9 I í . i