1966. július 20. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
68
■ " ■„mm i Jelentés a tanácsi szakigazgatási munka egyszerűsítésének eredményeiről* S 1 I Tisztelt Végrehajtóbizottság! 71*, M iS^^p<»itFj^CTtőség 1964. decemberi határozata alapján a Fővárosi Tanács Végrehajtóbizottsága - a Pártbizottsággal közösen - a tanácsi munka egyszerűsítésére irányuló javaslatok tételére hivta fel a kerületi tanácsok VB. elnökeit és a Fővárosi Tanács VB. szakigazgatási szerveinek vezetőit. A javaslatok során az alábbi alapelveket kellett figyelembe vonni: 1./ Meg kell vizsgálni az egyes osztályok szervezeti felépítését, amennyiben az I elavult és ma már nera felel meg a követelményeknek, java°latot kell tenni az átgondolt szervezeti változásokra. 2./ Meg kell vizsgálni, melyek azok a feladatok, amelyeket a Fővárosi Tanács hatásköréből a kerületi tanácsok hatáskörébe lehet adni, annak szemelőtt tartásával, hogy az igazgatás közelebb kerüljön a lakossághoz. I '** II '-V'/ '’y 1 3./ Mind a hatósági, mind a gazdasági szervező tevékenység területén kutatni kell az eljárás egyszerűsítésének, a felesleges munkafolyamatok elhagyásának a lehetőségét. | ;; 4./ Meg kell vizsgálni, melyek azok a vállalatok, intézmények, amelyek irányitása a Fővárosi Tanács részéről hatékonyabb, ezért javaslatot kell tenni minisztériumi hatáskörből a Fővárosi Tanács hatáskörébe való átvételére. I A kerületi tanácsok elnökeitől és a Fővárosi Tanács Vógrehajtóbizottságának szak■ í tt tt igazgatási szerveitől közel 400 javaslat érkezett. A javaslatok felölelték a tanács j ós szervei valamennyi tevékenységi területét, a lényeges nagy szervezeti változá1 I soktól, egészen az apró részletkérdésekig. Különösen alapos és elmélyült munkát 1 ✓ I végzett a Kereskedelmi, a Pénzügyi,a Tervosztály, a Közlekedési Igazgatóság. Ezok az osztályok azon túlmenően, hogy alaposan kidolgozták és indokolták javaslataikat, figyelmüket nemcsak saját munkaterületükre korlátozták, - bár zömmel ezt tartották szemelőtt - hanem elképzeléseiket az egész tanácsi szervezetre vonatkozóan terjosz- 1 tették elő. Például a Kereske elmi Osztály a Végrehajtóbizottság munkamódszerével kJ I a* I