1966. július 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
67
I-16 - i Dávid Ferenc: A saját munkaterületemen közel 10 évvel ezelőtt szerzett tapasztalatok lényegében egybevágnak azzal,amit az igazgatási osztály ebben a jelentésben közöl. A tapasztalatok egybevágnak továbbá abban a vonatkozásban is, hogy az államigazgatási eljárás törvényessége szempontból elég jelentős fejlődés is tapasztalható. És azután abban a vonatkozásban is, hogy hág? jónéhány probléma konzerválódott. Itt lényegében három kérdést szeretnék érinteni: az egyik a határozatok megalapozottsága, a másik a határidőben történő ügyintézés, a harmadik a végrehajtás kérdése, ami eléggé kiugrik magában az előterjesztésben is. A megalapozottság kérdésében csatlakozni tudok Vágvölgyi elvtárs megállapításaihoz, hogy lényeges különbség van a I.foku ügyintézés során tapasztalható megalapozottság és a II.fokú között az osztályok egy részének legalábbis azon a területein, amelyeket én egész közvetlen, saját tapasztalataim alapján ismerek. Itt például kiemeli a jelentés a fővárosi tanács oktatási osztályát, mint olyat, amely megalapozott határozatokat hoz. És ez igaz. Viszont már nem igaz ugyanabban a szakágban minden területre nézve és talán amit itt igényként hozzá lehetne tenni^ igényelni lehet a fővárosi tanács oktatási - és gondolom- többi osztályának is, hogy a II.fokú eljárásuk során a kerületeknek még több iránymutatást adjanak, mert igy kimlehetne küszöbölni II.fokon egy csomó olyan hibát, amelyet az I.fok követett el. Ehhez kapcsolódik a helyszíni szemle, a környezet- tanulmány.' Tehát a ténymegállapitás kérdése. Nem beszélek azokról a problémákról, amelyek néha szubjektív oldalról merülnek fel, és nem objektív oldaláról közelitik meg a dolgokat. Azok a dolgok, amelyekkel a tanácsi szakigazgatási szervek birkóznak, néha valóban akadályozzák a tények igazán alapos és jó felderítését, arra is ösztönözve a szakigazgatási szerveket, hogy a Végrehajtóbizottság által meghatározott körben bátrabban éljenek azzal a lehetőséggel, hogy a tanácstagok igénybevételét fokozni lehetne, a tények felderítése érdekében. IL ______________________________________________________________________________ i- :JtB » '60