1966. július 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
65
az nehezen foglalhatja el ezt az álláspontot akkor, ha ilyen statisztikát tesznek eléje. Nem tudom, hogy az előadó tudna-e pár szóval tájékoztatást adni arról, hogy miért kell ilyen sok II. fokú határozatot megváltoztatni. Mert ha igy van, akkor kételkednem kell a II. fokú hatóságok jóságában, amit nem szívesen tennék, noha az I. fokú hatóság jóságáért állok harcban. Sós György: Mint a Végrehajtóbizottság tudja, többször tárgyaltuk ezt a kérdést, mert a IV. törvény a tanácsokra 3zabja ki a legtöbb munkát, bár másutt is érvényesül a IV-es törvény. Én is azt vetném fel, amit Harrer elvtárs: hogy a legsúlyosabb ügyekben kétfoku a határozat és a II. fokú döntés után senkinek sincs joga sehováa se fellebbezni, csak törvényességi óvás lehetséges, vagy kegyelmet gyakorolhat az Elnöki Tanács. Egyszerű ügyekben pedig eléggé nehéz helyzet elé állítjuk a II. fokú hatóságokat, mert van egy harmadik fok is. Érvényesült már a IVi törvény alapján az is, hogy a II. foknak igaza van igyan, de ilyen, meg olyan dolgokat is figyelembe kell venni és tovább lehet differálni. Van is benne valami igazság, csak nem mindig. Napirenden kell tartani, hogy a IV-es törvény ilyen alkalmazása mennyi terhet ró a tanácsokra és mennyiben indokolt ennyi II.fokú határozatnak a megváltoztatása. Vagy rosszak voltak a döntések? Koncentrálni kellene a soktizezer ügyből erre a néhány százra, ebből is kiemelni egy bizonyos kategóriát, 2o-3o-at és szúrópróbaszerűen megvizsgálni, hogy tényleg, miből keletkezett a II. fokú döntés helytelensége. Vagy pedig a IV-es törvény alapján érvényesült valamilyen más humánus szocialista szempont is, ámenéit megváltoztatták, nem pedig a döntés törvényellenessége miatt? Ki kellene emelni 2o-3o ilyen ügyet. A jelentés 2. oldalának negyedik bekezdésében azt olvashatjuk, hogy "A törvényi rendelkezés helytelen alkalmazását tükrözi vissza, hogy a szakig, szervek, az ügyfelet adatkiegészi- tésre hivják fel olyan esetben is, amikor a szükséges adat u társszakig . szervtől közvetlenül is beszerezhető volna." Ezzel nem értek egyet. Nemcsak a IV-es törvény, de minden törvény lehetővé teszi, hogy a bejelentőtől a hatóság adatkiegészitést kérjen. Mit céloz ez*’ Nagyon sok alaptalan, han- da-bonda bejelentés, meggondolatlan dolog van és törje a fejét a / V i j —' 14 -