1966. június 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

282

a J- 56 ­A koraszülött kategóriának nemcsak a halálozási aránya kb 20-25 sző­rös, hanem a morbitidása is ilyen arányban nagyobb, ennek következ­tében 4W az ágyigónyeYonkal naoyobb. Budapesten 196>-ban 267 ágyon kétezer koraszülöttet ápoltak, ezek közül azonban csak 1054 volt a budapesti, - vagyis a budapesti koraszülött ágyaknak csaknem a fe­lét pestmegyei ós vidéki koraszülöttek foglalják el* Ez azt jelen­ti, hogy Pest mogye - amelynek egyetlen koraszülött ágya sincs, és a múlt évben nem i.wveseob, mint 1900 koraszülött jött a világra- óriási igénnyel lép föl Budapest vonalán. Ezeket a szempontokat, amikor a gyermekügy intézményes ellátását kell felmérni, olyan értelemben kell figyelemébe vermi, I hogy a gyernekágyak, a csecsemőügyak számának csökkentése semmi kö­rülmények kozott sem me0en0edhető, még akkor sem, ha a statisztiku­sok kimutatják, hogy az ágykihasználás nera magas, vagy éppen csök­kenőben van - mint ahogy a jelentésből is olvastuk. A csökkenés abból adódik, hogy tavasztól őszig az ágykihasználás valóban csekély, azonban ősztől tavaszig rendkivül magas. A fertőző osztályokon meg­felelőnek barüjuk a 70 százaik korüli va,v óinál alacsonyabb fel­használást, és a csecse...őáL.yahaál agya .csak ulacson# . „n JL hasz­nálásra kell törekedni. mzss a terei; .. .. .cs.. a jóink a -^a szá­zalékos ágykihasználást, ae „ 11; iuc >ve lehetetlenné válik a belepek nos és nor szerinti csoportos! taca, a..' ju-xltAÁ .n­hó:.' oVíert őz esek melegágya kolyes voliu , ka az elóado t éted: alakján aóká»v reá­lia iiuvcooCijtóiügu voxinán*: lo* xlt eu olsosoneaii a®. , iioyy a «... ..vuroí>i U/üq íüó- :o eleső i'jcr ekeJ látás az utolsó tíz /boa se.e a s«iu- stí^lg iGnz • , se. .'0 0 a ,ikéiu ü. lo .át iwteY a s o i-Qt. r< ■ ..n'íc íóia u tuluo uucx o ba* • íí» uui . iOUQtfjOk..Dcü; ssaoaaau való a eu*.sit ^ól iuvax- löLSoto u o • ójjoC-.alxa ___. .teolo, .v. *... . ..o v>ldasa.voi o acx'H. w.Ln ubéi. l*í ....... • ij o mar aa a a u. t a o i&o 21 ic a aö x*as a ál o 11 a 11 aax ^ o ,i. do 20 ac a a ós a i*o, ,yatóikCs uyer ..enQú ii t ..... einex. ellátású ba* • ba .ek 1ÓA ­esőse tosf iv.n-.jijdoOm . o^olaasura i/orvg u i.®.-sai oejai • A bol0o;o0o/aa^s ti, . ^erio.triai^ psychiatriai ós ev je ^rooléxiái: inté.te.iónyes 9 >-Ido.sa 110 a o^yó ;yitó--teo feleső 0yer*aekolláto.s torkore történj; * A Jele., le bu* óeyi tó— o0elo- ső wer.ookellátás azo l0á 1 atábán álló iát a dnyek ;:e le .yenek ...as c o 10 í .ra -h _j 1 -y o 0 vexue ü oi. • íí Oo .1. *j . • e i te lói. mi a 6>:j, Y iv0 só a a,/ u px*o .a x lix*o oas tói* ti.-.. LoL * , ... i ________ t

Next

/
Oldalképek
Tartalom