1966. január 21. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

32

:Tp I í- 31 ­I A III. ötéves tervidőszak főfeladata az országgyűlés no- vemberi állásfoglalása alapján az általános iskolai oktatás színvonalának további emelése mellett az általános iskolából kikerülő Ifjúság továbbtanulásának -biztosítása. Ezt oly módon kell végrehajtani, hogy az kielégítse a népgazdaság szakember szükségletét. A továbbtanulás feltéte­leit elsősorban a meglévő-oktatási intézményhálózat megfele­lő átcsoportosításával, szervezési intézkedésekkel kell biz- tositani. Az alapműveltséget adó általános iskolák fejleszté­sének biztositáa mellett, a meglévő középiskolai kapacitáson belül, elsősorban az ujtipusu szakközépiskolák fejlesztésére kell az erőt összpontosítani, célszerű tanterem gazdálkodás­sal, a személyi és dologi feltételek adta lehetőségek figye^ lembevételével. E fő feladatok megoldása mellett az ágazat által megva­lósítandó további célkitűzések a következők:- az óvodai ellátás javitása, valamint a területi ellátott­ságban jelentkező aránytalanságok fokozatos kiküszöbölése érdekében növelni kell az óvodai férőhelyek számát, első­sorban az uj lakótelepi óvodák megépítésével;- az óvodai intézmények jobb kihasználása érdekében - a meg­felelő épitészeti, tárgyi és személyi feltételekkel rendel­kező - üzemi óvodák, tanácsi kezelésbevételével növelni kell a tanácsi irányítás alá tartozó óvodák férőhelyeinek számát;- növelni kell az ötéves korúak óvodai felvételének számará­nyát, az általános iskolai előképzés érdekében;- az általános iskolai hálózatfejlesztésnél - a tanulólétszám alakulását figyelembe véve - elsősorban a területi ellátott­ságban jelentkező aránytalanságok részbeni felszámolására kell törekedni. Uj iskolákat elsősorban uj lakótelepeken kell épiteni;- Hatékonyabb tanácsadással, irányítással kell segíteni az ál­talános iskolát végző tanulok pályaválasztását, a népgazda­sági érdekekkel összhangban, főleg a szakmunkásképzés irányába; 1964-dé . I . ó/~~~ t

Next

/
Oldalképek
Tartalom