1965. december 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

155

" Hantos Jánoss1966.január 1-től! Elnök: Van még valakinek észrevétele? /Nincs!/ A Végrehajtóbizottság elfogadta. Elvtársak! Néhány tájékoztatót szeretnék adni a legutóbbi szóbeli beszámoló óta történtekről. A napirend 2./ pontjánál, az 1966.évi népgazda­sági tervfeladatokról szóló jelentésben már jeleztük, hogy a leg­utóbbi tanácsülés határozatának eleget téve, minden szinten fel­léptünk az 1966.évi lakásszámok emelése tárgyában. A konkrét ered­ményünk az volt, hogy háromszázzal emelték az induló lakások szá­mát, - ós az 1967-re tervezett, előbb Befejeződő lakások számát is háromszázzal emelték. A Minisztertanács hozott olyan határozatot is,- amire már utaltam - hogy 1966 márciusában az Országos Tervhiva­tal és az Épitésügyi Minisztérium az érdekeltekkel együtt vizsgál­ja meg, hogy fel lehetne-e még további számokkal emelni az 1966-ban induló ós x 1967-ben átadásra kerülő lakások számát. Ez javítana a helyzetünkön. Egyébként a Minisztertanács az évi tervünket el­fogadta, amelynek részeként a tanácsülés elé terjesztett anyag szerepelt 1966-ban mógegyszer vissza kell erre térni. Az a javas­latunk, hogy amikor erre visszatérünk, ne vigyük a tanácsülés elé az összes számadatokat és tényeket, hanem csupán egy rövid fel­jegyzést terjesszünk elő arról, hogy most már milyen intézkedéseket kívánunk tenni a aierv pontos végrehajtása érdekében. Tájékoztatom a végrehajtébizottságot arról is, hogy a végrehajtóbizottság tudomásával szerveztünk egy Hgyvitel- gépesitési Bizottságot, amely az eddig végzett munkája, során fel­mérte, hogy a tanács irányitása alá tartozó szerveknél milyen mér­tékű és színvonalú az ügyvitel-gépesitée; felmérést végzett arra vonatkozóan, hogy az Ugyvitelgépesitésben milyen szakképzettségű emberek állnak rendelkezésre© előkészített egy tanfolyamot, amely­nek keretében a meghívott emberek megfelelő szakképesítést nyernek. Megállapodás történt a KSH-val abban, hogy évről-évre rendelkezé­sünkre bocsátja az ügyvitelgépesitési rendelkezéeeket, és segítségünk re lesz abban, hogy az egyfajta gépek koncentrálása révén a géppark nagyobb kihasználását tudjuk biztositoni. Jelentés készült a fővárosi tisztasági ób strandfür# dők helyzetéről. Nem tartjuk indokoltnak, hogy a végrehajtóbizottság /ST ft »» tf i k í

Next

/
Oldalképek
Tartalom