1965. december 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
108
i- 4 nem járulnak hozzá, mivel a rést ükre eddig szolgáltatott viz menynyie lsével meg vám ok elégedve út; egy centigrrunnal sem kőrtu&k többet. A koordinációr, tizotteá úgy határozott, hogy minden kanál vizért, amelyet, mint többletet husználnuk, vagy olyun bűnt'tő\^ tn- rií'át fizetnek, amely reálisan megtéríti a beruházás költségeit, vagy pedig utólagosan, annak arányában, hogy hogyan igényeltek vizet, hozzá járulnak a beruházás költségeihez! -írre néhányon bejelentették, hogy mégis cenk többet akarnak használni. Tapasztalható tehát, hogy tudomásul 'eszik, hogy van egy koordinációs bizottság, de ameddig konkréten nem érzik, ho y ól is hatalmával, megpróbálnak mindenféle módszerrel kibújni kötelezettségeik alól. Volt már olyan eset is, hogy a beruházás több vállalatot érintett. A beruházást előzetesen finanszírozni kellett, lebonyolít Icát valakinek vállalnia kellett. Az egyik Ilyen esetben a mi KözmüigazgatóSágunkat jelöltük ki a beruházás lebonyolítására, egy m 'aik esetben pedig a Fővárosi Tanács keretéből előlegeztük meg a beruházást. ízért mondottam az elején, hogy ez a jelentés csak tájékoztató Jellegű, mert tényleg nem veti lel u problémákat. Ha jól emlékezem, ez év lején ni tult meg u koordinációs bizottság* Nincs még túlsók tapasztalata ahhoz, hogy mélyreható tájékoztatást tudott volna adni, do többet tudunk mondani annál, mint amennyi a jelentésben van. bummája az egésznek az, hogy a bizottaág luisznos, a város érdekeit szem előtt tartó tevékenységet fejt ki. Javaeolnám, hogy az elhangzott észr vételek figyelem* bevételével 1(J66—bún most már ré eletekbe menő jelentést készítsen a tervosztály a VB. számára. Fontosabb n: a tervosztály éa a Bér. Bank, hiszen Horváth elvtárs titkára a koordinációs bizottságnak, és világos, hogy akt szerv együttműködése alapján kell idehozni egy jelentést Go végón, amely mindenről részleteiben tájékoztat* Egyetértenek ezzel az elvtársak? /Igen./ Következik a napirend 2./ tárgya: A Fővárosi Tanács 1966. évi tervfeladatai* J t é p án Jézsef: Néhány kiegészítésem volna az /fn9. i » 0 I