1965. november 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

57

& ■ i fi- 3 ­tőségét. Egyértelmű áll ás fogtál ás történt abban a kérdésben, ho^y a szétszórt területek nagy üzemesitéaét a törvényes keretek között mog kell oldani és időszerű n családi uüveléses rendszer átszerve­zése, Az átszervezés azonban nem történhet a tsz, hátrányára és azt o szocialista mezőgazdaság keretein belül kell megoldani olyan­képpen, hogy a tsz, évok óta fennálló területi tagoltságát a széj­jelszórt területek nagyüzemi táblába történő összevonásával meg kell szüntetni, ami egyúttal elősegíti a XXII.kerületi őszibarac­kos területek idŐ3zorü rekonstrukcióját is. Az átszervezésnél el­sődlegesen arra kell törekedni, hogy a aozőgnzdasággal élethivatás­szerűen fogLalkozó oaaládi művelése?} tagok a tsz-ben maradjanak, a tsz-ből kilépni szándékozók podig valamilyen egyszerűbb szövetkeze­ti szervezeten belül tevékenykcdnénok továbbro is, gytiuölősterme­lői szakcsoportot alakítsanak. Az ilyen egyszerűbb szövetkezeti forma mán {yümölostormolő vidéken is általános. A szétszórt területek táblásitását nz 1959.évi 24.tvr. alapján ál­talános földrendezéssel is meg lehetne oldani. A számbavételi ered­mények alapján - annak ellenére, ho^y - a földrendezés engedélye­zésének és végrehajtásának megvannak n feltételei, a kerület egész határára kiterjedő nagyarányú földrendezési eljárás helyett poli­tikai indokoltságánál fogva nz önkéntes földcsere alapján célszerű a táblásitást elvégezni még abban az esetben is, ha igy n különben táblásitható területek kisebb része vonható nagyüzombo. /A föld­rendezés o osaládi müveldses tagokon felül 121 egyéni tulajdonost /táratulajdonosokkal 240 szomélyt/, 20 kis haszonbérlőt érintene./ Az Önkéntes osorooljárda, mindössze 40 egyéni tulajdonos 25 kh te­rületét érintené, ds ezzel a tsz, részére mintegy 50 kh nagyüzoui gyümölcsös táblát lehetne kialakitoni. Az egyéni tulajdonosok ré­szére megfelelő művelési ágú és minőségű csoroterUlet biztosítható a tsz. szétszórt területeiből, illetve a rendelkezésre álló állami tartalékterületekből. Ez a megoldás beleilleszkedik a XXII,kerület fejlesztési terveibe, elősegíti a taz; gazdasági, ”zcrvcz:ti megszilárdulását és nem hát­rányos a családi müveldses tagok száradra sem. te I i 1 í * *0

Next

/
Oldalképek
Tartalom