1965. szeptember 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
169
Hogy kinek jó, hogy annyi bizottság vizsgálja a főorvosi pályázatokat? Lényegében a következőről van szó: Két bizottság tesz javaslatot. Az egyik a vezetőkórházak szakfőorvosaiból áll. Ha pl. sebész pályázik aebészfőorvo- ai állásra, akkor az 5 vezetőkórház sebésziőorvosa megvizsgálja a pályázatokat és egy rangsorolást részit. Ez az c véleményük, ez a területnek az állásfoglalása. Azt felküldjük az egészségügyi minisztériumba. A minisztérium kiadja az ETT-nek, . :;ely ugyancsak & jelöltek szakmai képességeit, szakmai rátermettségét vizsgálja és ugyancsak készit egy rangsorolást. A területi és a minisztériumi rangsor után a miniszter megkapja, hogy a pályázók közül első helyen ez alkalmas, a másik helyen emez, a harmadikon amaz ás ha vannak olyanok, akik mind a két bizottság véleménye szerint alkalmatlanok, azok kimaradnak . Az igy leadott kereten belül területi tanácsi intézménye:: esetén a kerület, fővárosi intézmények esetén a Fővárosi Tanács egészségügyi osztálya dönt a megfelelő politikai szervekkel való konzultáció után. Elnök : És ha az illető egy negyediket akar kinevezni, akkor mi van. Gyergyai Károly: A jelenlegi rendelet szerint csak minisztérium által jóváhagyott kerettől lehet választani. Kelemen Lajos: Előfordult már, hogy a miniszter elvtárs leadott egy listát, amelyen pl. 3 név voltos a kérőiét a rangsorban a harmadikat nevezte ki? Előfordult.'' Gyergyai Károly: Gyakran. Kelemen Lajos: Csak annyi joga van tehát a kinevező szervnek, hogy válogathat a 3 vagy az 5 közül! Gyergyai Károly: Igen. Hogy a .leadott kereten kivül akartai: volna valakit kinevezni, az nagyon ritkán -sr- | dúl elő. A rangsor általában lehetővé teszi, hogy az a jelölt fus. CÓ3 i ! * fi-. , >:< . | * j 9 i- 50 I I