1965. szeptember 1. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
214
i- 36 k'z a probléma már nem először vetődik fel a VB-ülésen ás néha bizony elég egyoldalúan, mert megítélésem szerint nagyon egyoldalú állásfoglalás lenne arra hivatkozni, ho. y a lakosság pihenni akar, meg kulturáltan akarja tölteni szabadidejét és ezért ne legyen környezetében italbolt. Szerintem igy nem tudjuk megöljani a kérdést és nyugvópontra juttatni a körülötte folyó vitát mindaddig, amig az állami vendéglátóipar és az italboltok központi tervéből rájuk kirótt szesztervet teljesiteniök kell, vagy legalább is elvárják tőlük, hogy teljesítsék. A Belkereskedelmi Minisztériummal ás a Kormánnyal kellene ebbe.® a kérdésben megállapodni, mert ezt a VB saját erejéből sohasem tudja megoldani, egyszerűen úgy állitván fel a kérdést, hogy nem árusítani alkoholt. Ez igy semmiképpen sem megy. Valamilyen irányba vinni kell a kérdést annak érdekében, hogy! az alkoholfogyasztás kulturált körülmények között bonyolódjék. Egyetértek Sós elvtárssal, hogy hiába zárnánk be a szóbanforgó italboltot, ha a mellette lévő környezetben egy más ilyen valami nylük. Végsősoron nem csinálnánk mást, mint a problémát egy sarokkal tovább növelnénk. Javaslom, hogy fogadjuk el az előtérjesztést és a kereskedelmi osztályt ilyen irányban inspiráljuk, hogy tegye az az egészet kulturáltabbá. 0 s i k e s z Józsefné: Ténylegesen rendkívül ellentmondásos, mondhatnám, egy kicsit furcsa helyset alakult ki, amikor ez a téma itt napirendre került, tudniillik, ahogy Dávid éa Kisléghy elvtára is megfogalmazta, úgy tűnik az elvtársaknak, hogy általában a kereskedelmi osztály és annak képviselői a lakosság ama részének adnak igazat, akik lényegében alkoholisták, vagy legalább is alkoholigényeit akarják kielégíteni. Annak érdekében, hogy ez nem igy van, szeretném felvetni a következőt. 1954-ben 9oo italbolt volt és jelenleg 35o van. Ez is mutatja, hogy igen is, ellentétes irány van. Tehát nagyon sok esetben éppen a VB és a kerü-j leti tanácsok vezetőinek az észrevételeire a kereskedelmi osztály bezárt egy sor italboltot. Azt kell nézni, hogy mi lett a végeredmény. Az a végeredmény, hogy az italfogyasztás ennek ellenére sem csökkent, sőt, emelkedett és csak azt értük el, hogy levés azámu nagyobb italboltban nagyobb kulturálatlanság és zsúfoltság követ- kezeit be. hogy mást ne mondjak, statisztikailag pontosan ki van ü I