1965. június 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
208
\ 4 teendőit, hiszen a harmadik ötéves tervben esedékes kötelezettségeinket - éppen a végrehajtóbizottságnak korábban elfogadott álláspontja alapján* nem komplex módon, hanem részleteiben fogjuk majd tárgyalni és elfogadni. Sós elvtárs javaslatával kapcsolatban megemlitem, hogy a tegnapi tanácsülés novemberi határidővel elfogadott olyan témát, amely a kormányhatározat végrehajtását van hivatva bemutatni a végrehajtóbizottságnak. Úgy gondolom tehát, hogy ez az igény a mostani anyag tárgyalásával kapcsolatban mellőzhető. Kőmives elvtárs javasolta, hogy a határozati javaslat 4./ pontját töröljük. Ezzel kapcsolatban megemlitem, hogy a tanácsülés által elfogadott munkatervta* alapján a végrehajtóbizottság szeptember hónapban külön napirendi pont keretében fogja megtárgyalni a nevelőotthonok profilirozásának kérdését. A határozati javaslat 4./ pontjának a kiiktatására tehát nincs szükség. Van itt egy probléma, amely talán nem világos a végrohajtóbizottság tagjai előtt, - és ez a munkaértekezlet,illetve az albizottságok viszonya, amit Bukta elvtárs tett szóvá. Valóban az a helyzet, hogy a korábbi gyermek- és ifjúságvédelmi értekezlet helyett fővárosi gyermek és ifjúságvédelmi értekezletet hoztak létre.Nem hiszem, hogy az elnevezésbeli különbség i tartalmilag befolyásolná a testületnek a működését, - legfeljebb annyiban, hogy szélesebb talajon állva, nem csupán az intézeti hálózat fejlesztésóvel foglalkozik, hanem intézményesen és rendszeresen biztosttja a társadalmi erők bevonását, valamint a társadalmi szervek koordinált működését. Miután a kerületi tanácsok mellett nincsenek ilyen munkaértekezletek, amelyekben ró szíveimének az érintett tömegszervezetek képviselői, - csupán az oktatási állandóbizottság albizottságaként működő gyermekvédelmi albizottság az, amely a kerületekben a gyermekvédelem problémájával foglalkozik - felvetődött éppen az oktatási állandó bizottság elnökének észrevétele alapján, a legutóbbi fővárosi munkaértekezleten, hogy meg kellene alakítani a kerületekben is a gyermek- és ifjúságvédelmi munkaértekezleteket, természetesen a fővárosi munkaértekezlet mintájára. Ezért egyetértek azzal, hogy a 3»/ pontban mondja ki a végrehajtóbizottság, /I V 7 t I I . -*