1965. április 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
94
■ i 4- 14 van, helytelen és nem szerencsés* heg kell mondanom, hogy az egészségügyi albizottságra nem azért volt szükségünk, mert nálunk ilyen bizottság nem volt, hanem azért, mert a Pártbizottság mellett működő albizottság igen komoly segítséget nyújtott egyrészt szakemberek megfelelő bevonásával, másrészt a pártirányitás segítségünkre adta azt u lehetőséget, amely nélkül nem tudtam volna boldogulni* Erre az albizottságra a jövőben is szükség lesz*.. Azt szeretnénk elérni, hogy az oda kerülő anyagok magasabb szintűek és lényegesen kiérleltebbek legyenek* Tehát* az albizottság működése a továbbiakban is fennmarad, - legalábbis ezt szeretnénk kérni. De ahhoz, hogy oda ninél jobb előtérjeoztéoeket vihessünk, ahhoz szükséges, hogy ezek a speciális szakbizottságok kidolgozzák javaslatainkat, illetve nyújtsanak segítséget azok kidolgozásában. E 1 n ü k* A válasz kielégítette az olvtár3akat? Megmondom, hogy amit az elején nem értettem, azt még kévéabbé értem most. Megmondom, hogy miért. Nem akarok tiszteletlen lenni, de valamikor régen - éo azóta többször - azt hallottam, hogy a lángésztnz őrülttől néha csupán ogy hajszál választja el. Azt hiszen, hogy az egyezorü dolgot io a logbonyolultabbtól néha., osak egy hajszál választja el. Fenn áll az a veszély, hogy ha valamit egyszerűen meg lehet oldani, akkor azt rendíti vili komplikáltan oldjuk meg. Az egészségügyi igazgatás és a szakmai irányítás hierarchiájáról van szó, holott n kiindulópontunk az, hogy a Fővárosi Tanács Végrehajtóbizottaága alá rendelt egészségügyi osztály az, amely megtestesíti a budapesti egészségügyi intézményok vonatkozásában a szakmai irányitó szervet és az igazgatási szervet. Az alá ja rendelt ezorvek között lehetnek területi vetető kórházak amelyek szakmai feladatokat látnak el, - termés’eteson nem azzal az igénnyel, hogy bizonyos igazgatási feladatokat is ellássanak - ős lehetnek kerületi egészségügyi osztályok, amelyeknek elsősorban igazgatási feladataik vadnak, - de irányító szerv van. Azért tettem szóvá az elején, hogy lehetnek nekünk területi kórházaink, szálánál irányitó intézményeink, do ezek mind az ogészö\(, t j * *p