1965. április 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
156
» i 4- 73 kintet ben fennáll, de 1965-ben nem kell elkezdeni ezeket a beruházásokat, hanem a tervosztály, a munkaügyi osztály és a Budapesti Szakszervezeti Bizottság képviselői üljenek össze, és a harmadik ötéves terv lehetőségeinek figyelembevételével vizsgálják meg, hogy mit kell csinálni* Lehet, hogy nem helyeaon jelöltem meg a iiznicii szerveket,ée más szerveknek kell ezzel foglalkozniok, - de Viszket elvtársék nézzék meg, hogy van-e erre a célra keret, ós mit lehet csinálni* Ne mondjuk ki, hogy a harmadik ötéves terv során milyen összegeket fogunk a műnk a szállásokra fordítani, - sokkal egyszo_ rlibb, ha azt mondjuk, hogy a munkásszállások állapota nem megfelelő, és a harmadik ötéves terv osezoállitása során a torv készítői tegyenek javaslatot a munkásszállások helyzetének megjavítására. A nevelőintézetekből kikerülő fiatalok ügyével a végre- hajtébizottság most ne foglalkozzon, mivel az nem a mur.kásszállkuok Ügyéhez tartozó kérdés. Hz egészen más téma, és más megoldást is igényel• Javasolom, hogy igy fogadja el a végrehajtébtizottság. Most még két be elentéat kivonok tenni* Az egyik az, hogy törvényesítönünk kell a végrehajtó- bizottság elnökségi tagjai közötti munkafelosztáa rendjét, amiről a vógrehajtébizottaág még nem kapott tájékoztatást* Az egyes munkaterületeket n következőképen osztottuk fel* Bartos István elnökhelyettes elvtárshoz tartozik a városrendezési éa épít szoti osztály, a Közmű- ás Szolgáltat isi Igazgatóság, a Közlekedési Igazgatóság, az oldja rendelt szervekkel, tehát a FÖMTI—vei és a METRÓ—val e,gyUtt* Kelemen Lajos elnökhelyettes elvtárshoz tartozik az Építési Igazgatósig* a Házkezelési Igazgatóság, a Fővárosi Építőipari Beruházó Vállalat éo a lakásügyi osztály* Ceikosz Józsefné elnükholyeitoo olvtáro'ioz tartozik a kereskedelmi osztály, a mezőgazdasági osztály, az ipari osztály, valamint a Fővárosi Ve ;yészoti és Élelmiszervizsgáló Intézőt* Hantos János elnökhelyettes olvtárehoz tartozik az öl i I * , „1®