1965. január 20. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
128
I-8- j tf tendőben. Ha az 1965 évi tervet meg akarjuk valósítani, - és ezt meg akarjuk védeni mindazzal együtt, ami benne van, éa amit kénytelenek volttink belőle kihagyni és áttenni esetleg a harmadik ötéves terv időszakára - akkor a jövőben több lehetőséget kell nyújtani arra, hogy az ellenőrzésnek valóban érezhető és látható formái legyenek. Nekem is körülbelül az a javaslatom, hogy már az év elejétől fogva kezc^Ü? él a végrehajtás ellenőrzését, - és azt hiszem, hogy a hivatali apparátuson kivül igénybe vehetnénk a különféle társadalmi szervek ellenőrzési tevékenységét is, amelyeket ugyancsak mozgósítani tudunk. Ugy gondolom, hogy ennek üsgyon jó hatása lenne. Ha Vértes elvtársék a terv állandó bizottság nevében kifejezésre juttatták, hogy az év elejétől kezdve intenziven figyelemmel kisérik a terv végrehajtását, akkor nekünk is fd. kell kérnünk valamennyi állandó bizottságunkat, hogy a maguk szakképzett aktivált a különféle szakigazgatási területeken ennek a tervnek a végrehajtása érdekében mozgósítsák. Azt hiszem, hogy abban az esetben, ha az ellenőrzés érezhetővé válik, és ha valóban dokumentálni tudjuk, hogy gazdálkodásunkból a lazaságokat sikerült kiküszöbölni, vagy legalább is a minimális mértékre csökkenteni, akkor meg fogjuk tudni valósítani a népgazdasági terv valamennyi célkitűzését. Molnár László* Tudomásom szerint az export-terv teljesítése nem mehet a belkereskedelmi termelés rovására. Viszont a melléklet 4.oldalának utolsó bekezdése éppen arra hiv fel, hogy annak rovására is teljesítsük az export tervet. Ezzel kapcsolatban felvilágosítást kérek. Kés z e i Károly* A tervvel kapcsolatban órdmi észrevételre ninosen lehetőségünk. A gazdálkodáBi rendhez volna néhány észrevételünk. Általánosságban egyetértek az elhangzott véleményekkel. Ugy hiszem, hogy magában a gazdálkodási rendben is szükséges volna fokozottan kiemelni pl. a Termelés fejezetnél a kooperációs feladatokra való erőteljesebb utalást. Gondolok itt elsősorban azokra a szempontokra, amelyeket akár az előző végre- hajtóbizottsági ülésen, akár pedig a végrehajtóbizottság és a pártvégrehajtóbizottság legutóbbi együttes ülésén fokozott mértékben kiemeltek. Megítélésem szerint bizonyos pontosításra van szükség a 4.oldal"Termelés,fejlesztés" cimü ponttal kapcsolatban a termelési terv túlteljesítésére vonatkozó meghatározásnál. Érteij SÍ | * .. «. • fc’ mp 1 --------------