1965. január 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

45

I J - 17 - í K e s 7, e i Károly: 'Elvtárnak! ín c ak Üdvözölni tudom a kót végrehajt°bizot aág egy'ttes Hiénát. Megmondom őszintén, hogy sok reményt in fiiznék ahhoz, amennyiben m itt hozandó határozati javaslat, illetve ir nyelv a szervezeti keretek n is túlmegy, »zóval nem tudom máskép ne gfogalmazni, minthogy tényleg érvényt is szerez­zünk annak, amit itt külön-külön és együttesen határosunk, hogy azt 1968-ben végrehajtjuk. Miért emeltem ki ezt? ín emlékezem én nem ezt a testületet .akarom elmarasztalni, magamat is el kell ebben marasztalni és nagyon sok mindenkit, illetve a Pártbizottság ta: jai emlékeznek arra, hogy kb. 1 évvel ezelőtt a pártbizott sági ülésen ki is al;k i- tottuk, hogy 1964-ben mit szeretnénk tenni. Nagyon sok vonat- koz ónban előreléptünk, de mennyivel t bb eredményt tudnánk fel­mutatni a főváros gazdálkodásában, gazdasági helyzetében, hogyha következetesen végre tudt.uk volna hajtatni azok at uz elkér elé­seket, amelyeket - mondjuk meg őszintén - évek óta visszatérő kinértetlcónt vagyunk kénytelenek megállapítani, a vezetés ilyen, vagy ol 'nn szintjére. Hiszen éve1 óta beszélünk itt olyan nagyon konkrét dolgokról, vagy általában, mint amiről Bondor elvtárs nekem nagyon tetsző, dinamikus, energiát sugárzó beszámolója szólt. Akiír a létszám? a bér? a norma-kérdések, az önköltség, a termelékenység és a készletgazdálkodás problomat ikái, a terv­szerűség a termelésben, mindeze1, olyan problémák, amelyekről évek óta beszélünk, nevezetesen, hogy egy fillérrel többet nem beállítani a specifikált tervekbe, ahol ninos megren^lér,vagy egyéb, Bondor elvtárs említette a hangulatot, ín ugy hiszem, hogyha nagyon őszintéik vsgyünk egymáshoz - már pedig annak kell lenni - , akkor az látható, h gy bizonyos vonatkozásban azért, vagy talán mert a politikai agitációs mun­kánk nem tudott az általánosság keretéből kimozdulni, taláft hosszú 'vek óta elmondott igaz ágokat nem is elég szenvedői yes- séggel ér tényekkel mondottunk el. Valahogy egy kicsit talán nem vették komolyan az embert. Nőm votlék komolyan a vezetés, u végrehajtás legkülönbözőbb pontjain. íe most, amikor néh-'ny intézkedés születik, amely véleményem szorint egy bvént. ogy sor kérdésben csak felszini, tüneti nr blém ’at fog megoldani az első látások alapján, ugy érezzük, hogy megint ugyanez a helyzet. / \ Ifel; * Bp t

Next

/
Oldalképek
Tartalom