1965. január 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

91

......-tó,------- - -....- ” ' ’ I i- a ­dig is történtek kisebbmérvü mddositások a Kormány által jóvá­hagyott .általános Tervben, de számíthatunk további jelentősebb változtatásokra is. Ennek feldolgozása megkezdődött, a munka befejeztével azt a VB,, majd a Minisztertanács ólé terjesztjük jóváhagyás céljából, II. La kás politika. Városrendezési és városfejlesztési feladatok mellett lakáspoliti­kai kérdésekkel az osztály csak az utóbbi években foglalkozik. Mi­nisztériumi rendeletre és VB, határozatra 1962, májusában 6 fővel megszerveztük a Lakáspolitikai osoportot és kidolgoztuk ügyrendjét, melyet áz ÉM, jóváhagyott. A csoport kis létszáma miatt képtelen mindazokkal az igen fontos lakáspolitikai kérdésekkel foglalkozni, melyek ügyrendjében szerepelnek. Az elkövetkező időszakban feltét­lenül szükséges ennek a csoportnak a mogorősité sa. hogy az ügyrend szerint ráháruló feladatokat maradéktalanul elvégezhesse. Tisztá­zandó a csoport dotálásának problémája is, mert jelenleg a BVTV. terhére vannak függetlenítve. A kis csoport erejéhez mérten, éppen ezért csak a legsürgősebb és legfontosabb föladatokkal foglalkozott. Ezek a következők voltak: A III, 5 éves 1 akáoépitósi terv előkészítésénél a megépítendő lakás- fajták nagyságazorlnti felosztása, területenkénti bontása és arány­számainak kialakítása. A tömb- és foghijboépitóo III. 5 éves tervi feladatainak pontos fél­té rképozéso, az itt építendő lakásszámok, épitési problémák felmé­rése. As OT. által kiadott irányelvek alapján a csoport elkészítette n lakásépítés 2o éves távlati fejlesztési tervét, különös tekintett©’! az egyre inkább differenciálódó lakásigényekre, korszerű felszerelt­ségre, fűtési kérdések megoldására, stb. Lakáspolitikai vonatkozásban elkészítettük a magánerőből történő la­kásépítés megszervezésére vonatkosé javaslatainkat. E szerteágazó feladat keretében különös súlyt helyeztünk a társasházak építésének elősegítésérc, a csnlkdiház épités rovására., E munka eredményének 3/ . ,. mm TO I ----------------------------- I

Next

/
Oldalképek
Tartalom