1964. július 22. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

254

I- 50 ­pontosan meghatározva, hogy mikor követi a másik - előfordult a XX. kerületben, hogy a lakótelep szélére kerületek az üzletek, pedig a kereskedelem vezetői annakidején ugy képzelték, hogy a lakótelep megfelelő centrumaira fognak kerülni. Azért mondom, hogy centrumaira, mert általában nen egy-egy térre szoktak kerülni az üzletek, hanem a lakótelepnek olyan részén szokták azokat elhe­lyezni, anelyek még oentrálisnak számítanak, és a főútvonalon he­lyezkednek el. Az 5. oldal harmadik bekezdésében szó van a típus­tervekről. Itt kerekdedelmi vonatkozásban azt szeretném elmondani, hogy a mai napig sem készült olyan típusterv, amely lakóházak földszintjén megfelelő technológia kialakítására alkalmas volna. A 6. és a 7. oldalakon megemlíti a jelentés, hogy a Gazdasági Bizottsághoz fordult a belkereskedelmi minisztérium például a nagyobb mérvű szanálások pótlása céljából. Pontosan ilyen gazdasági bizottsági előterjesztésről nem tudok, - azonban ha volna is ilyen, akkor sem látjuk ennek semmiféle konkrét ered­ményét, mert a szanálásokra vonatkozóan ilyen intézkedés nem tör­tént. jó lett volna, ha a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság a belkereskedelmi minisztériumhoz, vagy az országos tervhivatalhoz fordulva vetette volna fel ezt a kérdést. A 7. oldal negyedik bekezdésében szó van arról, hogy egyes vendéglátó ipari egységek kapaoitását nem vesszük meg­felelően tervbe a terület egyéb étkeztetési ellátása során. Ezzel teljes mértékben egyet kell érteni, mert jobb volna, ha a lakó­telepeken különböző intézmények nem építenének nagyszabású kony­hákat a saját számukra, hanem ez a dolog koourdináltan történne. J to I I _ - i fittem , . uxp

Next

/
Oldalképek
Tartalom