1964. június 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

220

I ' I I IUWII - rétetete- ■ .. -:„réfo-,-fc., <1 i ■>- 2 ­A vállalat munkáinak jellegéből következik, hogy termelésének dön­tő részét, mint sürgős és előre nem tervezhető munkát,.költségvetés nélkül,.párhuzamos tervezéssel és kivitelezéssel végzi, megrendelés alapján. Ezt lehetővé teszi önálló tervező részlege, melynek éves műszaki tervezési értéke — a teljes termelésen belül - mintegy o,6 millió Ft, A szakipari munkák végzésére ugyancsak rendelkezik a vállalat megfelelő részleggel, melynek éves termelési értéke -.u- gyancsak a teljes termelésen belül - mintogy 1,1 millió forint, A vállalat speciális jellege miatt kapacitása kizárólag előterjesz­tésünk első bekezdésében foglalt feladatok elvégzésére használható, fel az építtetők között már eddig kialakult részarányok figyelembe­vételével, A vállalat munkáslétszáaa más épitőipari vállalathoz nem csoportosítható át, tehát ilyon irányú átcsoportosításokat az átve­vő Igazgatóság nem végezhet, A vállalat tevékenységének sajátos jellogéro tekintettel tájékozta­tást kértünk a Belügyminisztérium Anyagi és Technikai Főosztályától arra vonatkozóan, hogy milyen jellegű közléseket, dokumentációkat és adatszolgáltatást koll a titkos ügykezelés szabályai szerint ke­zelni. Erre vonatkozóan a 18-17/12 átiratban a Belügyminisztérium az alantiak szerint foglalt állást: I I 'A vállalat mórlogboszámolóit, statisztikai adatszolgáltatását, anyag­körét pzámait, tervmutatóit a nyilt ügykezelés szabályai szerint kö­zöljük, Szigorúan titkosként koll kezelni az. egyébként is titkosnak minősí­tett építkezések tervdokumentációit, a vállalat éves raunkatervét ké­pező ópitkozési címjegyzékét". h tori i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom