1964. május 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

170

I i 4- 54 - 55 ­Szeretném jelezni, hogy egészen részletes ütem­tervet ma még nagyon nehéz volna készíteni, mint ahogy ma még arra sem lehet nyilatkozni, hogy a 7o-es befejezésig a határidőt tudjuk-e rövidíteni, vagy nem, vagy hogy a 73-ae teljes üzembe- * helyezést mennyiben lehet előbbre hozni. A tervezés és a kivite­lezés nagyobb ütemben való folytatáshoz szükséges a tervezői, a kivitelezői és a beruházó létszám emelése. A Gazdasági Bizottság határozata erre vonatkozólag ugy intézkedik, hogy ezeknek a vál­lalatoknak a létszámigényét megfelelő hely biztosításával lehető­leg a földalatti vasút számára már korábban épített helyiségekben kellene megoldani. Itt is vannak azonban problémáink és megoldá­sukban valószínűleg kérnünk kell majd a Végrehajtébizottság se­gítség ét. A Böszörményi-uton annakidején három épület épült a földalatti vasút építését kiszolgáló vállalatok számára. heg- nagyobb a Böszörményi-ut 2o-22. sz. épület, amelyben jelenleg a Közlekedési Épitő Kualát van a földalattis vállalatok közül, lo-nél több tanácsi vállalat és egyéb szerv használja^a helyisé­geket . I^ A Böszörményi-ut 24-ben van a mi vállalatunk. A múlt év végén kaptunk a tervezők számára 3oo m2 helyet, de még további területre lenne szükség. A harmadik épület a Gál-utcában egy 3 emeletes irodaház, amelyet a leállításkor szintén át kellett adni és azt az Express Ifjúsági Iroda kapta meg. Egy ideig, mint irodaházat, azután, mint szállodát használták és most, hogy a Rózsadombon felépült az Express végleges szállodája, itt KISz-iskolát kíván­nak létesíteni. Kértük a helyiségek visszautalását, de eddig el­utasították igényünket azzal, hogy ott KISz-iskolát kell létesí­teni. Megítélésem szerint egyszerűbb volna ezt az irodaházat irodaházzá visszaalakítani éa a KISz-iskolát valahol másutt alkal­masabb helyen elhelyezni, mint ha a kerületi vállalatokat vagy a földalatti építésével foglalkozó vállalatokat helyeznénk el másutt, /To •] * , LJtp

Next

/
Oldalképek
Tartalom