1964. április 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
114
> i- 8 azonban még nem oldja meg a problémákat, A végrehajtóbiz ttoég segítségére van szükség ahhoz, hogy olyan mérnököket kapjon az. állandé bizottság, akik szívesen foglalkoznak műszaki kérdésekkel. Ebbe# a bizottságba^ s zeretnénk mérnököket és pedagógusokat bevonni aktívákként. Feltétlenül helyesnek tartom a pedagógus-tervező -kivitelező találkozót, még hozzá olyan formában, hogy azoknak az iskoláknak az igazgatóit hivnánk meg erre az értekezletre, amelyek 1956 után épültek, - minthogy elsősorban ezek látják a problé-. mákat. Azonkívül szeretnénk kibővíteni az értekezletet különböző tömegszervezetek vezetőivel, és szeretnénk felvenni a kapcsolatot a Hazafias Népfront vezetőségével is. Sőt azt gondoltuk, hogy a Hazafias Népfronttal karöltve, a kerületekben is szükség volna akció-bizottságok felállítására. Az akcióbizottságok munkájának lényege az volna, hogy közösen szerveznének társadalmi munkákat, - mint ahogyan m a XIX.kerületben történtek már lépésele erre vonatkozóan az uj gimnázium felépítésével kapcsolatban. De más kerületekből is kaptunk jelzéseket, különösen a felújításokkal kapcsolatban. Társadalmi munkát végeztek továbbá a KISz-tagok is. ICL lehetne még tovább bővíteni a társadalmi munkák kérdését a lakosság bevonásával. Az észrevételekkel kapcsolatban még azt szeretném kifejezésre juttatni, hogy az állandó bizottság részéről köszönetéinél fejezem ki azoknak, akik felszólalásukkal, észrevételeikkel támogatták javaslatunkat, ~ mint pl. Dávid elvtárs io. Ugy érezzük, hogy ogy lépést tudunk előretenni ml is, ha az iskolák építésével kapcsolatban előre tudunk haladni. E 1 n ö kj Javasolom a vdgrehajtóbizottságnak, hogy a jelentést fogadjuk el - azzal a kiegészítéssel, hogy a normatívák ügyében ne hozzunk határozatot, tokintettel arra, hogy még ebben az évben a tinisztértanáos elé kerül az építésügyi miniszr térium jelentése a járulékos beruházások helyzetéről, és ott ezzel kapcsolatban a normatívák kérdése is felvetődik,Ezzel kapcsolatban szeretnénk, hogy a z Országos Tervhivatal biztosítsa számunkra, hogy a jelentéshez - amelyet előzetesen megküldenek nekünk- a normákra - még pedig nemcsak a lakótelepi normákra, hanem általában a normákra - vonatk őzé észrevételeinket rögzíthessük, és //Ji I . •„ 4&8áMB * ££8p