1964. április 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
72
Az Edaphon-eljárás néven ismert módszernél a szemetet meg- * szabadítják a MÉH-nek átadható anyagoktól, majd fekáliával és csatornaiszappal keverik és szabadban, speciális mikrobákkal beoltott prizmákban 3-5 hétig komposztálják. Salzburgban évi 9000 tonna Edaphon humusz trágyát állítanak elő ilyen módon, am.it a felhabználás szempontjából az Istállótrágyánál Is jobbnak tartanak. Ezenfelül még egy "beoltásos" eljárás Is ismeretes, a Pfeiffer-komposzt, ahol a szállítószalagon beszállított szemétből hatalmas ventilátorokkal szívják el a papírhulladékot, a vasat mágnessel, az egyéb anyagokat kézzel válogatják ki, majd utána nedvesítenek. Az erre a célra használt vízbe szeméttonnánként "egy evőkanál csodaszert", Pfeiffer-féle, főtömegében penészeket és sugárgombákat tartalmazó mlkrobatenyászetet tesznek, amitől a Pfelffer által igen szélesen tárgyalt, narratív jellegű könyv szerint pár órán belül "erjedésnek" Indul a szemét. Ezután más /feltehetően nitrogénfixáló/ baktériumféleségek szaporodnak el, amelyeknek az a feladatuk, hogy a lebomlott szerves anyagból asszimilálják a növényzet részére hasznos anyagokat, azokat igy összegyűjtve, a növényzet gyökere által felvehető formára alakítsák át. Ez a "túl széles spektrumú oltószer" még arra is képes, hogy repülőgépről kiszórva, a tarlókon lévő zöldtrágyák érlelését elősegítse, a beszántható- ság idejét csökkentse. Ezt Texasban ki is próbálták, sőt Kubában cukornádmaradékot is komposztáltak vele. A Pfeiffer- féle komposzt mindezek ellenére irreálisan magas, 43 dollár tonnánkénti önköltségü. A Bangalore eljárás Indiában honos, ahol 25 cm szemét- és 3-5 cm fekálréteget helyeznek egymás fölé, 30 cm vastag földdel takarnak, és minden manipuláció nélkül 4-6 hónap után bontják fel az igy elkészült és részben földbe süly- lyesztett prizmákat. Az is tállótrágyaszerü anyagból 6 millió tonnát álíitanak elő évente. Délafrikában Indőre eljárás a divatos. A délafrikai Unió . városi szemetének 75%-át komposztálja egyszerű lerakással, amit igen jól szellőző kürtőkkel látnak el. - Ehhez hasonló a Berlinben alkalmazott Rohde-eljárás is. A fentiekben ismertetett eljárásoknál)Igen gyakran előfordul, hogy a szemetet csatornaiszappal együtt komposztálják. Ennek az elgondolásnak több előnye van: a csatornaiszap a nagyobb fehérjetartalmával előnyösen egészitl ki a szemét kisebb nitrogéntartalmát, és ezenfelül növeli a foszfor- szintet is. A szemét nagyobb káliumtartalma kompenzálja a j káliumszegény csatornaiszapot. Az iszap nedvességtartalma biztosítja az aerob-folyamat következtében beálló párolgási veszteséget. A részben lebomlott szervesanyag, az elhalt mikrobasejt, mint könnyen asszimilálható előnyös tápanyag, valamint a saját mikroflóra meggyorsítja a komposztálási műveletet, javitja a készáru minőségét. Rudolf Braun dr., a zürichi műegyetem adjunktusának vizsgálata szerint a csaI I i I- 46 1278/Sz. 0