1964. április 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

245

I Az egész tudományos vizsgálatnak az volt a végső eredménye, hogy egyedül üdvözítő megoldás sehol sincsen, hanem lényegében több technológiát alkalmasnak: égetést is, komposztá­lást is, a szemétnek gödrökben való eltemetését is. Balogh Mihály5 Az előttem szóló elvtárs el­vette hozzászólásomat. Az OKI-bán tényleg fel van dolgozva a kér­dés, a részletes adatokat átadtuk a XÖJÁL-nak. Az őrléssel kapősolatban pedig: a Kutvölgyi-uti kórházban #ost fog megindulni egy kísérlet a szemétnek házi elé­getésére. Tapasztalatait az idén vagy a jövő év elején rendelke­zésre tudjuk bocsátani. A ösetornamüvekkel és a Közmüigazgatósággal is le lett tárgyalva a kérdés. Ez az első kísérlet Magyarországon, amikor a megőrölt szemétnek a szenny csatornába valé be leenged ését megpróbáljuk. Egyebekben: az anyaggal az Egészségügyi Minisztérium részéről egyetértünk és abban a bízottságban, amelybe a Minisztéri­um itt meg lett hiva, örömmel és szívesen résztveszünk. Sós György: A feltett kérdésekből és a válaszok­ból kiderül, hogy a Fővárosi Tanácsnál ezek a tudományos kérdések és ismeretek nincsenek feldolgozva, egybegyűjtve, sem a Köztiszta­sági Hivatalnál, sem másutt, mert az egyik igy tud róla, a másik amúgy. Azt hiszem persze, hogy ha csak az eddig rendelkezésre állé anyagokat gyűjtenénk össze és ha csak az eddigi tapasztalatokat összegeznénk, az is közelebb vinne bennünket a célhoz. Be nincs elég erőnk összegyűjteni az összes tudomány osan feldolgozott anya­got! Ez lenne tehát az egyik megjegyzésem. A másik pedig az, hogy a 1937-38-ban már folytak kísérletek a piacok, a vásárcsarnokok, a nagykonyhák zöldszemeté- ; nek szárítására és takarmányként való felhasználására. Pályadijakat is tűztek ki, külföldre is szállítottak belőle. Volt tehát ilyen kísérlet. Nem a ki3 házakból összeszedhető dolgokról van szó, hanem az éttermekből, a tömegélelmezési helyekről, a szállodákból össze­szedhető dolgokról. Van olyan nap, amikor egy-egy csarnokból 2-3 vagány megrothadt, vagy lefosztott zöldaégszárat visznek el. Ezzel is lehetne tehermentesíteni a Köztisztasági Hivatalt. I 'IM'o I- 23 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom