1964. február 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

170

I 'J- 3 ­véleménye szerint a munkaerőhiány sok (izemben csak látszat és mö­götte tula jelenképpen nagymérvű raunkaerővándorlás húzódik meg. Csikesz Józsefnénak is az a véleménye, hogy a főváros problémáját elsősorban az oldaná meg, ha minél több ipartelepet vidékre köl­töztetnének oda, ahol a munkaerő van. Bár helyesnek tartja a mun- kaerőutánpótlásra vonatkozó észrevételeket, a Végrehajtóbizottság­nak mégis tisztán kell látnia azt, hogy a nagy tartalék tulajdon­képpen az üzemeken belül van: műszaki fejlesztés és jobb üzemszer­vezés. Molnár László rámutat arra, hogy a vállalatok a műszaki fej­lesztésre rendelkezésre álló alapjukat csak április vége felé, vagy a II, félévben kapják neg, amikor már nem sokat tudnak kezde­ni vele. Köböl József a határozati javaslat 2./ pontjának megfogal­mazásában bizonyos változtatást javasol, Szerinte ugyanis nem a munkaügyi osztály hatáskörének a bővítéséről, hanem a Végrehajtó- bizottságnak a munkaerűgazdálkodás terén való hatáskörének a bőví­téséről kell tárgyalni, Ezután felhivja a figyelmet arra, hogy az ipartelepek vidékre való li'lyezése rendlcivül nehéz és ezáltal tu­lajdonképpen uj kapacitást nem ia nyernek. Véleménye szerint szoro­sabb kooperációra volna szükség a munkaerőgazdállcodás kérdésében a Peotmegyei Tanáccsal. Bondor József a kategóriába sorolt vállalatok problémáival feglalkozik. i.ár a kategóriák kijelölésénél is igen komoly harcot folytattak az egyes minisztériumokkal. Később ezeket a kategóriába való sorolásokat - a Gazdasági Bizottság hozzájáru­lásával - megváltoztatták, de igen gyakran a kategorizálást figyel­men kivül hagyják maguk a minisztériumok is, amikor kitelepítésre Ítélt vállalatokra olyan termelési feladatok teljesítését róják ki, amelyeket csak beruházás utján lehet teljesíteni. A tartalékok kér­désében teljesen agyét ért aszal, hogy a jelenleg meglévő munkaerő­ket kellene jobban kihasználni. Szóvá teszi, hogy meg kellene vizs­gálni az anyag- és a szállítási problémákat is. A vállalatok álta­lában nincsenek tisztában a műszaki fejlesztés fogalmával s igy természetesen az ilyen célra kapott pénzt nem tudják, hogy tényleg mire kellene gyorsan elkölteni. Kisléghy Imre megítélése szerint az üzemszervezés ötletszerűin és nem céltudatosan történik. Keváoa Béla szükségesnek tartaná, hegy a Fővárosi Tanács a saját tapasz­talatait és a belőlük levonható következtetések alapján illetékes szerveknek megfelelő javaslatokat tegyen. A vállalatok termelési feladatai, valamint a meglévő munkaerő ninos összhangban. Szükséges tehát, hogy a termelési feladatokat a munkaerővel összhangban álla­r/o I ff , .• - .:ÓÍp

Next

/
Oldalképek
Tartalom