1964. január 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

72

P- v i yi **"" "' ■■ •■■■■ A Szakszervezetek Budapesti Tanácsa Elnökségének és a Budapest Főváros Tanáoaa Végrehajtó Blzottaágának irányelvei az 1964. évi szocialista munkaversenyre. Népgazdaságunk 1963-ban tovább fejlődött és ez lehe­tővé tette a dolgozók élet-, és munkakörülményeinek további javulását, A Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága, a Szakszervezetek Budapesti Tanácsával egyetértésben elismerését fejezi ki a tanácsi vállalatok minden dolgozójának az 1963. évi népgazdasági terv megvalósításában kifejtett szorgalmas, áldozatkész munkájáért, A delgozók hozzáértő, felelősségteljes helytállása eredményeként, az év közben felmerülő nehézségeket is legyőzve, a ter­vek fő célkitűzéseit megvalósították. Ez azonban nem vonhatja el a figyelmünket arról, hogy a népgazdasági terv ránk háruló részéből egyes területeket a kitűzött célokat nem ér­tük el maradéktalanul* A lakosság minél szélesebbkörü szükségleteinek kielégítése érdekében törekedni koll arra, hogy az 1963. évi lemaradások pótlására r.z 1964. évi tervfeladntok teljesítése közben is fokozott gondot fordítsunk, Minden területen nagy figyelmet kell fordítanunk arra, hogy a termékek a szükségletnek megfelelően, kifogástalan minőségben, megfelelő választékban, a leggazdaságosabban kerüljenek előállitásrar Különös gondot kell fordítani az export-kötclezettségek teljesítésére, I A termelékenység további növelése, a műszaki fejlesz­tés meggyorsitáoa, a munka és az üzemszervezés megjavítása, a munkaerő legcélszerűbb felhasználása, a minőség javítása, a takarékosság foko­zása, a költségek csökkentése, a munkaidő jobb kihasználása, a munka­fegyelem megszilárdítása az 1964-os torvévben is legfontosabb folada­^ tunkat képezi. A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának szakigazga­tási szerveinél, vállalatainál, minden területen dolgozó munkásokat, műszakiakat, valamennyi dolgozót arra kell ösztönözni, hogy az 1964, évi tervben meghatározott célokat és feladatokat legjobb tudásuk, ké­pességük szerint hajtsák végre, váltsák valóra. I I I jatt * -'-t®

Next

/
Oldalképek
Tartalom